Rekordszámú új koronafertőzöttről tájékoztatott az osztrák egészségügyi minisztérium szombaton, egy nappal az újabb járványügyi korlátozások hatályba lépése előtt.
A tárca szerint az elmúlt 24 órában 3614 új fertőzéses esetet regisztráltak, ami jelentős növekedés az egy nappal korábbi 2571-hez képest.
Ausztriában közelít a 80 ezerhez azoknak a száma, akik eddig elkapták a vírust. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint 965-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.
A legsúlyosabb a járványhelyzet a többi között Salzburg, Tirol és Vorarlberg tartományokban van.
Vasárnaptól újabb korlátozások lépnek életbe. A magánjellegű kisebb összejöveteleken egyszerre legfeljebb hatan tartózkodhatnak zárt helyiségben, szabadtéren pedig 12-en. A nagyobb, zárt helyiségekben legfeljebb ezren, a tömeges szabadtéri rendezvényeket pedig maximum 1500-an tartózkodhatnak. Bővítették azoknak a helyszíneknek a listáját, ahol kötelező a védőmaszk viselése, így például már a vasútmegállókban és -állomásokon, illetve bevásárlóközpontokban is fel kell venni. A tömegközlekedési eszközökön és sífelvonókon ez már eddig is kötelező volt.
Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás