Tudomány

Egy asztronauta mesélt arról, hogy milyen az űrben vécézni

Chris Cassidy, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) jelenlegi parancsnoka szerint a legénységhez érkező legtöbb kérdés nem az űrben zajló izgalmas kísérletekkel vagy különleges élményeikkel kapcsolatos, hanem a vécézéssel – írja az IFLScience. Bár az asztronauta valószínűleg szívesebben beszélne egyéb témákról, azért az űrbeli székelés kérdése is elég érdekes.

Az Apollo-missziók elején a NASA nem igazán foglalkozott vele, hogy miként oldják majd meg az űrhajósok a vécézést. A szakértők az első űrrepülést rövidre tervezték, és úgy számoltak, hogy az asztronauta képes lesz visszatartani. A történelmi felbocsátás azonban órákat csúszott, az első amerikai az űrben, Alan Shepard így kénytelen volt összevizelni magát. A hosszabb utakra a NASA már bevezetett speciális zsákokat, ezek azonban időnként kinyíltak, elszabadultak, ami kellemetlen helyzeteket okozott.

A Holdra szállásnál már készültek a lebegő székletre
Egészen mások a körülmények az égitesten, mint itt a Földön.

Ma már a vécéhelyzet sokat fejlődött, a Nemzetközi Űrállomásra a közelmúltban egy új, 23 millió dolláros berendezést is feljuttattak. Ez vákuumtömlő segítségével kezeli a vizeletet, illetve egy pálca és egy zsák használható az ürülék begyűjtéséhez. A folyamat az alábbi videón 4:25-től látható.

Cassidy szerint az új rendszer az elvárásoknak megfelelően működik. Bár továbbra sem túl kényelmes az űrben vécézni, már sokkal egyszerűbb, mint 50 éve volt.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik