Székely Tamás biológus, ökológus, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, az angliai University of Bath kutatóprofesszora, fő kutatási területe az evolúcióbiológia, a viselkedésökológia és a konzervációbiológia. Nemzetközi színtéren elismert tudós, rendszeresen jelennek meg publikációi a legrangosabb folyóiratokban, idén már a Nature, a PNAS, a Nature Communcations és a Nature Climate Change is közölte eredményeit. Itthon 2017-től egy élvonal-kutatói kiválósági programban támogatott csapat vezetője, amelyet világszinten is a szakma legjobbjai közt jegyeznek.
Címek és eredmények sorolása helyett a professzor azonban egyszerűen csak ökológusként mutatkozik be, ami az ő „definícióját” megismerve valóban értékesebb az életrajzokban sorolható minőségi jelzőknél:
Az ökológus kutatja, megérti a természetet, és képes meggyógyítani, miként az orvos az emberi testet.
Fajok százai, ezrei
Kazincbarcikán (Felső-barcikán) nevelkedett, az élővilág már gyerekként elvarázsolta, falta a természetről szóló könyveket, műsorokat, a kutya mellé bármilyen állatot hazavitt gőtétől siklón át a kisnyúlig, amit erdőn-mezőn talált. Etológus akart lenni a kezdetektől, a biológia tudományával a debreceni egyetemi évek terepgyakorlatainak hatására kötött örök szövetséget: oktatóinak támogatásával már harmadévesen önálló kutatást folytatott a madarak viselkedéséről.
1994-ben költözött Nagy-Britanniába, hazai kutatói kapcsolatait megtartva 2014-ig élt ott, azóta ingázik a debreceni és a bath-i tudományos központ között. Az elmúlt harminc évben több mint 25 országban dolgozott terepen a Zöld-foki-szigetektől a Tibeti-fennsíkig, Madagaszkártól Oroszország peremterületein keresztül a Falkland-szigetekig. Fő kutatási területe az állatok társas viselkedése és szaporodási rendszere, célja pedig új tudományos eredményekkel válaszolni a felmerülő ezernyi „miért” kérdésére.
Eleinte madarakkal foglalkozott, később nyitott az emlősök, hüllők, kétéltűek, majd a halak felé: mindig komparatív, azaz fajok százait, ezreit összehasonlító vizsgálatokkal keresi a válaszokat a miértekre.
Ki él tovább és miért?
Egyik fontos témája a gerinces állatfajoknál és az úgynevezett rendszertani osztályok (mint madár, emlős, hüllő, stb.) összehasonlításánál tapasztalható eltérés az ivararányokban. A közelmúltban például Liker András professzorral közös kutatásban a világon elsőként mutatta ki, hogy a madarak körében rendszerint több a hím, mint a nőstény, emlősök közt – nálunk embereknél is – pedig fordított az arány: több a nőstény, mint a hím. Az ok pedig a nemek eltérő halandóságában rejlik. Mi áll a háttérben?
Életem egyik nagy felfedezése, hogy úgy néz ki, a »halandóság« egyik fő oka az ivari kromoszómában rejlik: ha az Y kromoszóma fiúkban van, ők halnak előbb, de ha az Y kromoszómának megfelelő W kromoszóma a lányokban található, akkor az ő életük rövidül
– fogalmaz.
Emlősöknél köztudottan az XX kromoszómapár a nőstényt, az XY a hímet jelenti, a madaraknál viszont ez fordítva igaz, mivel a ZZ kromoszómapár a hímet, míg a ZW kromoszómapár a nőstényt jelzi. Az Y kromoszóma ugyanis olyan „extra” gént tartalmaz, ami emlősöknél beindítja a „fiú-vonalat”, míg a madaraknál a W-n lévő gén hiánya okozza, hogy az egyed hímnemű lesz. Hüllőknél fajcsoportonként eltérő hogy az Y vagy W kromoszómához kötött az ivarmeghatározás, de a hüllőknél is azon nem tagjai halnak nagyobb mértékben, amelyben az Y vagy a W kromoszóma található.
Mi ennek a jelentősége? Székely professzor alapkutatásokat végez, a tudományos megismerés vágya hajtja, az ilyen eredmények pedig ezernyi új, immár célzottabb kutatás kiindulópontjának számítanak. Esetünkben például jobban megismerhetjük az eltérő nemeket különböző módon érintő betegségek mechanizmusát, hatékonyabban vehetjük fel ellenük a harcot – érintőlegesen mi is írtunk erről A férfiakra halálosabb a koronavírus című cikkünkben.
Jelenleg az Élvonal projekt részeként kutatok »ivarvonalon«, a jövőben mindenképpen szeretném továbbvinni. Miként befolyásolja a nemünk az immunrendszerünket, a fertőzések, betegségek lefolyását? És ami nagyon fontos: a gyógyszerek, gyógymódok hatékonyságát?
– sorolja Székely Tamás.
Élőhelyek védelme
A gerinces állatcsoportok, ezen belül fajok ezreinek vizsgálata átvezet a konzervációbiológiába, azaz a tudományos alapú természetvédelemhez, amit Székely Tamás egyik legfontosabb élethivatásának tart. Hiába fókuszál a terepen végzett munka, mondjuk, a madarak társas viselkedésére, és akár új géneket, neurális mechanizmusokat is feltár, ezek a kutatások felfedik azt is, hogy az emberi tevékenység, a klímaváltozás hol üt mélyebb sebeket, és előre lehet jelezni a változásokat. A Föld bajban van, és az ökológus feladata felhívni a figyelmet a problémákra.
A dolog gyakorlati része az, hogy „sok egzotikus helyen mi vagyunk az első kutatók, a tapasztalataink alapján pedig gyakran kezdünk el együtt dolgozni a helyi természetvédelmi hatóságokkal” – a világ több pontján jelöltek ki természetvédelmi körzeteket, nemzeti parkokat a kutatócsapat közreműködésével.
Sőt, Székely Tamás és munkatársai több helyen máig jól működő civilszervezeteket hoztak létre a helyi természeti értékek védelmére. A legjobb példa a Zöldfoki-szigetek, ahol 2007-ben járt először az akkor éppen kutatása fókuszában álló, hazánkban is honos madár, a széki lile nyomában.
Felmérve a veszélyforrásokat 2010-ben alakított egy NGO-t Maio szigetén, amely eredményesen óvja nemcsak a madarakat, de a sziget teljes élővilágát cápákkal, bálnákkal, tengeri teknősökkel együtt. Ezen a területen legújabb projektje a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaival együtt élőhelyet teremteni a Hortobágyon fészkelő parti madarak számára.
Ezért halnak most emberek
Az élővilág minél jobb megismerése alapvető fontosságú, az „információmorzsákat” pedig csakis alapkutatásokkal lehet összegyűjteni, ezekre építhet az alkalmazott tudomány. Nem véletlen e megjegyzés, hiszen hazánkban az előbbi fogalom a politikai szólamok hatására a közvélemény számára szinte szitokszóvá vált, az értelmetlen pénz- és energiapocsékolás szimbólumává. Székely ezért (is) hangsúlyozza az alapkutatás jelentőségét, szemléletes példát is hoz az új koronavíruson keresztül:
Nagyon kisarkítva, kutatókra azért is szüksége van a világnak, hogy ha emberek halnak meg, a kutatók tudják majd megmondani, mi történt. Például a mostani koronavírus-válságban – ami milliárdos veszteséget fog okozni globális szinten – azért halnak meg emberek, mert azok a kutatók, akik öt éve a koronavírussal akartak foglalkozni, nem kaptak kutatási pénzt. Azzal az indokkal, hogy »felesleges« alapkutatásra költeni. Most, hogy a koronavírus itt van az ajtóban, a döntéshozók már taposnak, vakcinát sürgetnek, de késő, mert évekkel ezelőtt kellett volna előre gondolkozniuk.
Ha csak alkalmazott kutatásra költünk, belefutunk a csőbe, hogy nincsenek felderítve például az állatokból származó, potenciálisan emberekre is veszélyt jelentő (zoonotikus) kórokozók. Mert nincsenek szakemberek, nincs aki foglalkozna ezekkel. Fogalmunk sincs, milyen betegségek léteznek a természetes populációkban világszerte, vagy akár itt körülöttünk, mondjuk a Pilis vadvilágában. Abban viszont biztosak lehetünk, ha az új koronavírus jelentette veszélyen túl vagyunk, rövid időn belül újabb ismeretlen kórokozók törik ránk az ajtót – lehet, hogy éppen a Kárpát-medencéből kiindulva –, és kezdődik elölről a kapkodás.
Meg lehet előzni, de hosszabb távon kell gondolkodnunk. Meg kell ismernünk a zoonotikus betegségek lehetséges forrásait, ezeket a populációkat rendszeresen követni, szakszóval „monitorozni” – ehhez alapkutatás kell, jó terepbiológus szakemberek és világszínvonalú laboratóriumokban dolgozó kutatók.
Lehet, hogy száz ilyen zoonotikus betegségből a következő évtizedekben csak egy vagy kettő üti fel a fejét, de azokkal szemben óriási előnnyel vehetjük fel a harcot, és milliárdokat megspórolhatunk a nemzetgazdaságnak. „Jó ökológusokra és terepbiológusokra most nagyobb szükség van, mint valaha.” Ennek nyomán pedig Székely professzor és csapata elkezdte a paraziták, a kórokozók kutatását természetes populációkban, elsősorban madarak körében, és ebben látja jövőbeni munkájának egyik fókuszát.
Jobbá tenni rendszert
Ennél „több lábon állni” már sok lenne, a felsorolt nagy projekteket, vagy mondjuk inkább úgy, kutatási témákat viszont szeretné folytatni és kiteljesíteni. E mellett pedig egyetemi tanárként a szakemberképzést tartja nemcsak fontos feladatnak, de kötelességnek.
Az elmúlt 30 évben is kifejezetten keresték az értelmes és hajtós fiatalokat a világ minden pontján. Bevonták őket a kutatásokba, segítettek pályázatokat írni, elindították a karrierjüket – nehéz összeadni, hányan is voltak: a fiatal, ambiciózus kutatók jelentik a rendszer egyik fő mozgatóerejét. Itthon a tehetségek elvándorlását látja a legnagyobb problémának, a háttérben pedig a megbecsültség hiányát mind anyagi, mind morális tekintetben:
A mi generációnk feladata jobbá tenni a rendszert, hogy az értelmes fiatalok ne menjenek külföldre. És ez nagyon nehéz, mert nem csupán a kutatókon múlik, hanem inkább a társadalom egészén.
Biztos, hogy ez a gyerekeink érdeke?
Hasonlóan nehéz, mint ahogyan Székely Tamás a Föld és az emberiség jövőjét értékeli, bár látásmódja alapvetően optimista. Az ember egy szuperintelligens faj, de mintha bipoláris zavarral küzdene. Elképesztő dolgokat alkot, mondhatni nincs számára teljesíthetetlen kihívás, miközben a másik oldalon rombol, pusztít és gyilkol – sokszor értelmetlenül.
A világrend polarizálódik, háborúk dúlnak, küszöbön a klímaválság, fajok tűnnek el az emberi tevékenység következményeként. Ahelyett, hogy a gyerekeinknek egy békésebb, boldogabb világot teremtenénk, egyre inkább egy bizonytalan jövőt adunk nekik. Az emberiség önmaga legnagyobb ellensége, és ez a politikusok, döntéshozók felelőssége, akik ritkán gondolkoznak hosszú távon.
A politikusok ma már nem a történelemkönyvekből megismert felelős államférfiak, akik Széchenyi Istvánt idézve nemzeteket hordoznak szívükben. Hanem sokszor azok, akik népszerűségre törekszenek, és a következő választás megnyerése érdekében hozzák meg döntéseiket. Biztos, hogy ez a gyerekeink érdeke? Szerintem nem.
Félelmetes belegondolni, hogy a mai demokratikus világban is egyetlen ember – például egy világhatalom elnöke – rossz és meggondolatlan döntése milyen mélyen befolyásolja emberek milliárdjainak életét. Hiába dolgoznak a mérnökök, tudósok, orvosok, természetvédők lelkiismeretesen, a legjobb tudásuk szerint világszerte, a hatalmi szféra bizonytalansága jelenti az emberiségre az igazi fenyegetést.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
