Tudomány

Tömegesen pusztulnak a delfinek Tasmaniánál

Elkezdődött kedden a tasmán partoknál a sekély vízben megrekedt gömbölyűfejű delfinek mentése – írja az MTI.

Az akcióban egyelőre csak néhány delfint sikerült kiszabadítani, a becslések alapján a 270 csapdába esett állat közül 90 már elpusztult.

A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfinek több csapatban tévedtek a tasmaniai kikötő, Macquarie Harbour sekély vizeibe, ahol a homokpadok csapdába ejtették őket. Kris Carlyon biológus, a tasman kormány szakértője elmondta, hogy az állatok egy részét a speciális mentők ki tudják terelni a mélyebb víz felé.

Kép: POOL / AFP

A gömbölyűfejű delfinek akár 7 méter hosszúságúak is lehetnek, egy kifejlett állat súlya pedig a 3 tonnát is elérheti, mentésük ezért nehéz feladat. Az akcióban 40 tudós, 20 rendőr, helyi halászok és számos önkéntes vesz részt. A szakértők szerint ilyen súlyos helyzettel még soha nem kellett megbirkózni a helyi partoknál.

Egyelőre nem tudni, hogy miért tévedtek a csapatokban úszó élőlények a veszélyesen sekély vízbe. A 270 állat hétfőn rekedt meg a partközeli homokpadokon Strahan mellett. Carlyon elmondta, hogy a mentők egyelőre azokra az állatokra koncentrálnak, amelyeknek a legjobbak az esélyeik a menekülésre. A mentés napokig is eltarthat.

A delfinek tömeges partra vetődése nem ritka jelenség Tasmania partvidékén, de az utóbbi tíz évben egyszerre ilyen nagy számú állat nem esett csapdába a térségben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.