A koronavírus „első hulláma” után minden és mindenki visszatért a korábbi életviteléhez, mintha feledésbe merült volna a járvány legalapvetőbb tanulsága: az új koronavírust az emberiség szabadította rá saját magára az életmódjával. Frissítsük fel: mi és miért történt, hogyan „húztuk magunkra” ezt a vírust?
A történelem során számos alkalommal előfordult, hogy állatokban lévő vírusok embereket fertőztek, ezt nevezzük zoonózisnak. Még ha a kórokozó emberről emberre is fertőzött, nem feltétlenül haltak meg sokan, majd a vírus eltűnt, a források meg sem említik. Mostanra viszont a túlnépesedéssel, hihetetlen népsűrűséggel, a globalizációval eljutottunk odáig, hogy egy-egy vírus lényegében egy nap alatt körbeutazhatja a Földet, napokon, heteken belül világjárványt okoz.
Emellett a természetpusztítás, az élőhelyek irtása miatt szaporodott ember és vadállat találkozása, megnőtt a zoonózis esélye. Igen fontos tényező a globális szegénység is, ami miatt sokan rákényszerülnek a bozóthúsra. Itt persze ne az őzgerincre gondoljunk, hanem kígyóra, patkányra, denevérre, majmokra, bármilyen, fehérjeforrásnak tekinthető állatra.
Európai gyomornak nyilván nem kell tovább sorolni, de egészségügyi szempontból mi volt ezzel a baj?
Az évezredek óta tenyésztett háziállatokban élő vírusokat nyilván jobban ismerjük, tudunk ellenük védekezni, valamelyest hozzájuk is szoktunk. De ha az ember tobzoskát, cibetmacskát eszik, nem tudja, milyen kórokozókat, parazitákat fogyaszt el velük. Elég, ha egyikük könnyebben átjön és hatékonyan terjed, máris elindul az a láncreakció, ahol minden egymást követő elem bekövetkezésének megnőtt közben a valószínűsége: könnyebben elkapjuk, könnyebben tovább adjuk és rögtön globálisan terítjük is. Egyre többen gondolják, hogy a környezeti problémák és a globális járványok okai nagy mértékben átfednek.
A piacok kontrollálása, a szegénység felszámolása utópisztikus gondolatok, jelen hozzáállással nem tudjuk megakadályozni, hogy újra és újra megtörténjen. Hirtelenjében pedig csak arra törekedhetünk, hogy a terjedését akadályozzuk: izoláljuk a betegeket, távolságtartás, maszkviselés. Ha valaki beteg, legalább ne adja tovább.
Épp ez tűnik most kivitelezhetetlennek. Hova tűnt az emberekből a fegyelem, mi változott tavaszhoz képest?
Március-április környékén a járvány Olaszországban robbant be elsőként Európában. Ez már nem Ázsia, hirtelen mi is érintettek lettünk, és megijedtünk. Szeretjük is az olaszokat, emocionálisan mindenkit jobban megérint, ha itt a szomszédban halnak százasával az emberek. Amikor minket is elért, komolyan vettük, féltünk, sokkal jobban vigyáztunk magunkra, viszonylag fegyelmezetten vártuk a „végét”.
Május végére aztán a járvány és az ijedtség is lecsengett, hiába mondtuk azonnal, hogy lesz második hullám, azon sokan már nevettek kicsit. Azt gondolták, ez eddig elég kényelmetlen volt, anyagi veszteséget okozott, jó volt túllenni rajta. A közhangulat május végén, június elején már úgy alakult, hogy a tudósok össze-vissza riogatnak, aztán mégsincs semmi. A gazdaságot mentsük, nem akarunk több élesztőt felhalmozni a spájzba.
Még véletlenül sem hangzott el olyan, hogy hála a tudósoknak, nem lett nagyobb baj. A védekezés egyébként talán csak akkor lesz igazán hatékony, amikor mindenkinek a családjában lesz már fertőzött vagy halott, a személyes tapasztalat nagyságrendekkel növeli a „veszélyérzetet”.
Erre jött a vírustagadás, a megmondóemberek, akik szerint a vírus nem létezik, ha mégis, akkor háttérhatalmak hozták létre a manipulálásunkra, a maszk nem véd, sőt káros. Ők honnan jöttek elő?
Tavasszal a tudósok sokat szerepeltek a médiában, ettől talán kedvet kaptak a sarlatánok is Egy kis népszerűséget ők is szeretek volna lecsippenteni, reflektorfénybe kerülni, ha már mással nem tudnak büszkélkedni. Ekkor jött, hogy a vírus mesterséges, ránk szabadították: Soros, lapos a föld, minden egyszerre, ami a csövön kifér. Megjelent négy-öt szerencselovag, egészen elképesztően alacsony tudással és agresszív kommunikációval, hogy ők majd mondják a tutit.
Nem is tudom, van-e még olyan ország a világon, ahol arányaiban az itthoninál több vírustagadó lenne – de nem is érdekel, ilyen statisztikákat meghagynék a közoktatással foglalkozó szakembereknek.
Nagyon konzervatívak vagyunk és a legrosszabb értelemben ragaszkodunk a „hagyományokhoz”. A magyarok többsége otthon malmozik a fotelben, panaszolja, hogy nincs mit csinálnia, minden térjen vissza a normális kerékvágásba. Kicsit együgyű ez a hozzáállás. Miközben a külföldi kollégáim egyre-másra szervezik az online meetingeket, továbbképzéseket, itthon az a vita fő tárgya, hogy hány ember este hány óráig lehet, pontosan hol és tényleg olyan fontos-e ehhez a maszk, muszáj-e kezet mosni.
Világjárvány idején egyének, cégek és országok szintjén is azok járnak jól, akik rugalmasak, és változni, alkalmazkodni tudnak. Semmiképp nem szabadna visszakerülni oda, ahol voltunk, hiszen a túlnépesedés, globalizáció, az iszonyat népsűrűségű területek, a természetirtás vezetett idáig, eddigi életünk a legkevésbé sem volt „normális”.
Tudom, nagy szavak, de a változást kicsiben kell kezdeni: mostantól nem betonozom le a kertem, hanem füvet nyírok, nem a Bermudákon, hanem maximum az Alpokban nyaralok, kerülöm a tömeget, mert veszélyes, hosszan sorolhatnám még. Nincs ezekben semmi új, de az értelmes emberek ma már elhiszik, belátják, csinálják.
Térjünk vissza még picit a vírustagadásra. Miért hisznek sokan sokkal inkább az ismerőseik Facebook-posztjainak, hirtelen feltűnt megmondóembereknek, mint avatott tudósoknak?
Az emberek – főleg a nem túliskolázottak – könnyebben kinyilvánítják az érzelmeiket, mint a gondolataikat: egyszerűbb valamit szeretni vagy utálni, mint érteni. A megmondóemberekben pedig a szereplésvágy mellett lehet valami kisebbségi érzés. A negyedrangú orvos, ötödrangú biológus és a hatodrangú matematikus a tudomány legnagyobb ellensége, mert savanyú a szőlő.
Zsigerből mondani marhaságot sokkal kényelmesebb. Az egyszerű, világos, gyors üzenet népszerűbb, „jobban átmegy”, mint a tudósok szavai. Ők tények alapján beszélnek, sokszor feltételes módban, és bizony a COVID-19 esetén még úgy is rengeteg válasz hiányzik, hogy a kutatások egyébként talán soha nem voltak ennyire gyorsak és hatékonyak. Nem lehet a tudósok elé letenni egy vírust azzal, hogy holnapra oltást kérünk. Az időigényes, apró lépésekkel haladó kutatással szemben jóval csábítóbb a tömegek számára, amikor egy semmihez nem értő sarlatán ígérget, és úgy állítja be, mégis milyen egyszerű válaszok léteznek.
Az összeesküvés-elméletekről pedig csak annyit, hogy amikor az egész világ érintett, minden ország, minden ember ugyanúgy szenved, milyen épeszű magyarázat létezik arra, hogy vajon ki ellen fogott össze Oroszország, Kína, Amerika, Soros és az Ördög? A marslakók ellen?
A tények semmibevételét mondjuk a laposföldesek esetén el lehet intézni egy kézlegyintéssel, de a vírustagadás, a maszkviselés elutasítása viszont józan paraszti ésszel is veszélyesnek tűnik.
Teljes mértékben. Ha valaki úgy hülye, hogy elmegy madárembernek és nekicsapódik a sziklának, az abszolút magánügy. Egy járványnál azonban nincs magánügy, nincs olyan, hogy „aki hülye, haljon meg”, mert ebben az esetben visz mindenki mást is magával. Egészen brutális módszerekkel, akár elzárással is fellépnék a vírustagadók ellen, mert életveszélyesek.
Ha egy megfelelően manipulálható közösségben ez a hozzáállás válik uralkodóvá, az máris járványgóccá válhat, és azonnal 10 millió ember számára jelent halálos fenyegetést Magyarországon (és persze a vírus azt sem tudja, hogy meg kell állni a határnál). Járvány alatt a vírustagadás minden formáját tűzzel-vassal irtani kell.
Ehhez képest a magyar állam sem tűnik olyan szigorúnak és „gondoskodónak”, mint az első hullám idején, mintha a cél nem ugyanaz lenne.
A politikusok lazítottak, nyilván a választók kedvét keresik és persze, meg kell oldaniuk a gazdaság problémáit. Nem könnyű nekik sem. De tavasszal sem álltak a helyzet csúcsán. Mondtak kemény dolgokat, de nem tartatták be, az emberek sokszor nem tudták, mit kellene csinálni. Nonszensz például, hogy polgármesterek döntenek településenként, kell-e maszk vagy sem, globális járvány esetén ez bohóckodás. A kórházi ágyak kiürítése valószínűleg világviszonylatban is kiemelkedő baklövésnek minősíthető – szükséges volt, de nem ilyen mértékben és nem ilyen áron.
Az első hullám alatt gyenge közepes teljesítményt nyújtottak, most viszont kifejezetten káros, hogy a döntéshozók következetlenek, szinte mindent megengednek.
Vagy tiltsunk be valamit, vagy ne, de most nem léteznek olyan kifejezések, mint „ajánlott”, „ha lehet” vagy „megoldható”. Amennyiben a helyzet valóban eszkalálódik, majd térden állva fogunk könyörögni, „gyerekek, vegyétek már fel azt a maszkot”? Kemény szabályokra lett volna szükség az első perctől kezdve, és komoly retorziókra. Amikor a szükséges tennivalók, intézkedések lényegét tekintve a legjobb tudósok egyetértenek, azt ne írja felül egy döntéshozó.
El fogunk odáig jutni, mint az angolok, akik nem tudják már kontrollálni a betegséget, bedobták a gyeplőt.
A politikusok felelőssége az lenne, hogy tudományos alapon döntsenek, utána a törvényhozás eszközeivel betartassák a szabályokat. Senki nem akarja, hogy a GDP mondjuk 20 százalékkal visszaessen, de a járványügyi szempontoknak meg kell előzniük a gazdaságiakat. A nagyon sok okos ember pedig most vegye elő a kreativitását, találjon ki alternatív megoldásokat a maga életében, a vállalkozása vagy akár az ország számára, ne azt várja, hogy a kiesett pénzét majd segély formájában megkapja.
Akár felkészülésről, reakciókról vagy vírustagadásról legyen szó, a koronavírus azért nem derült égből villámcsapásként ért minket. Törvényszerű volt egy világjárvány megjelenése?
Abszolút, csak azt nem tudtuk, mikor, és pontosan melyik vírus fogja kirobbantani. A WHO is várta, az Egyesült Államokban óriási költségvetéssel ment a Predict nevű program a természetben lévő vírusok megismerésére, monitorozására, hogy amikor fertőznek, már ismerjük őket és gyorsabban tudjunk reagálni. Sikeresen működött, új vírusokat fedeztek fel, ismeretlen ebolatörzseket is, csakhogy akkor még nem volt világjárvány, egyre kevésbé tűnt érdekesnek az egész, mígnem 2019 őszén hivatalosan is beszüntették a programot. A világjárvány kitörése előtt két hónappal, szomorú egybeesés.
Sajnos azt látjuk, hogy a közgazdászok számára a tudomány drága: amíg minden rendben van, tudományra költeni felesleges luxus, ha pedig beüt a baj, segítsenek, de azonnal. Csak azt felejtik el a döntéshozók, hogy ehhez idő kell, nem lehet azonnal. A védekezés költségeivel és gazdasági károkkal összehasonlítva csak töredéke lett volna csak az „a nagyon drága és felesleges” kutatás.
Milyennek mutatkozik a SARS-CoV2 ahhoz képest, amit „vártunk” az ismeretlen vírustól?
Sokkal jobbnak, mint amire számítottunk. Ha egy olyan vírus jönne, ami alattomosan, szinte tünetek nélkül terjed, mint a korona, de úgy öl, mint az ebola, akkor most 10 millió számra számolnánk a halottakat. Ezt nevezik egyébként Disease X-nek („X betegségnek”), vagyis az egyelőre ismeretlen, ám várhatóan világszerte hatalmas emberi és anyagi veszteséget okozó kórnak. A COVID-19 még nem a Disease X, ami viszont ettől függetlenül már holnap is jöhet, sőt: lehet, hogy már most benne van egy emberben, csak még két hétig lappang…
Leginkább talán Afrikából várható a bozóthúsevés elterjedése miatt, leginkább ott is keresték, keresik, a koronavírus mégis Kínából érkezett. Afrikában nagyobb a szegénység, de talán izoláltabbak a közösségek, míg Kínában közelebb él egymáshoz a nagyon szegény, és akinek már van pénze utazni.
Maszkot húzva, otthon ülve sokat gondolkodunk azon, hogyan kerülhetjük el a hasonló helyzeteket a jövőben. Válaszként pedig rendre a laikus számára üres lufinak tűnő válasz érkezik, miszerint „kicsiben elkezdett rendszerszintű változtatásokra van szükség, amelyek egyszerre szolgálják a Föld élővilágának érdekeit, és a járványok megelőzését”. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Szó sincs lufiról, a tudomány évtizedek óta világos, egyértelmű álláspontot képvisel, ezek a járvány kapcsán most újra megerősítést és talán soha nem tapasztalt aktualitást nyertek. Mondom sorban. A turisztikai célú repülés brutális korlátozása a jegyárak megemelésével. Zöldmezős beruházások azonnali megszüntetése: füvet, erdőt, nádast nem irtunk, sokezer elhagyott épület van, tessék azokat rendbe hozni.
Nonszensz, hogy felfaljuk a budai hegyeket vagy a Balaton-felvidéket, miközben arról beszélünk, fogy a magyar. Kevesebb embernek minek több ház? Tudom, költői a kérdés, de valaki válaszolja már meg tiszta lelkiismerettel. A természet pusztítását azonnal be kell fejezni, a már lebetonozott területeket kell kreatív módon hasznosítani.
Regionalizálni kell a kereskedelmet. Sok árut persze továbbra is csak távoli vidékekről tudunk beszerezni – fahéj nyilván nem fog nőni az Alföldön –, de miért kell spanyol alma magyar boltokba? Rövidíteni szükséges a kereskedelmi láncokat, közelebb hozni a termelőt a fogyasztóhoz. Nagyon fontos lenne ugyanakkor a javak egyenletesebb elosztása, mert aki mélyszegénységben él, az nem tartja be a szabályokat: lelövi az utolsó orrszarvút is, hogy pénzhez jusson.
Politikai akarattal minden megoldható, ha nem hagyjuk, hogy csak a pénz beszéljen. Ez persze megint utópia, a gazdasági lobbik mindig is nagyságrendekkel erősebbek voltak, mint a természetvédelmi, vagy „tudományos” érdekérvényesítés. Változtassuk meg a viselkedésünket, a társadalmi normáinkat, például ne érezze magát kínosan az, aki a Velencei-tónál és nem a Hawaii-szigeteken nyaralt. Másként nem megy, beszélhetnek bármit fent, ha az emberek nem teszik magukévá.
Emellett ami jó a bolygónak, annak gazdaságosnak is kell lennie: meg kell érnie, ha természetbarát, fenntartható megoldást választunk, különben hamvában holt próbálkozás az egész. Ismétlem, a mostani járvány és a környezeti problémák nagyon hasonló okokra vezethetők vissza. Abnormális értékrend, kizsákmányolt természet, túlnépesedés.
Kiemelés: A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások ellen tüntetnek Hannoverben 2020. szeptember 12-én. Fotó: MTI /EPA
