Tudomány

A vártnál is nagyobb a világ legmélyebb édesvízi barlangja

A csehországi Hranicei szakadék (Hranická propast) a világ legmélyebb édesvízzel elárasztott barlangja. Krzysztof Starnawski világhírű lengyel barlangász 2016-ban arra jutott, hogy a rendszer legalább 404 méter hosszú, igaz, csapatával nem jutott el a barlang fenekéhez.

Egy új vizsgálatban a kutatók különböző geofizikai teszteket hajtottak végre, és megállapították, hogy a Hranicei szakadék minimum 1 kilométer mély – írja az IFLScience.

Friss tanulmányukban Radek Klanica, a Cseh Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái kiemelik, hogy ez is csak alsó becslés.

A barlang valójában egy igen komplex felszín alatti üregrendszer. Korábban a szakértők úgy vélték, hogy a Hranicei szakadék alulról alakulhatott ki: a mélyben lévő savas víz a földköpeny által felmelegítve törhetett fel, feloldva a mészkövet. Az új vizsgálat alapján a formáció inkább fentről érkező hatások miatt jöhetett létre.

Kép: Getty Images

A barlangrendszer évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, a források alapján 1580-ban egy férfi lélegzetét visszatartva próbált meg leúszni az üreg aljára – sikertelenül. A technológia fejlődésének köszönhetően a szakértők ma már egyre jobb becsléseket adhatnak a rendszer méretére, az új kutatásban például a legmodernebb geofizikai módszereket alkalmazták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik