Augusztus közepe izgalmasan alakul majd az amatőrcsillagászok és az égi jelenségek iránt érdeklődők számára. Ekkorra esik a Perseidák meteorraj maximuma, de a Jupiter, a Szaturnusz, a Mars, a Fiastyúk és bizonyos mélyég-objektumokok is láthatóak lesznek – utóbbiak olyan Naprendszeren kívüli égitestek, melyek nem minősülnek csillagnak. Sőt megfelelő körülmények között még a NEOWISE üstököst is érzékelhetjük, az objektum július végéig volt jól kivehető.
Augusztus 10-16. között a résztvevők első kézből tapasztalhatják meg a csillagászat izgalmait asztrofotósok, amatőrcsillagászok és szakértők segítségével.
![Augusztusban érdemes lesz az éjszakai égboltot nézni 1](https://s.24.hu/app/uploads/2020/08/map_v7_1-1024x651.jpg)
Eddig országszerte közel húsz bemutatóhelyszín vállalt programokat az említett hétre, többek közt tartanak meteorokról és meteorrajokról szóló előadásokat, távcsöves bemutatókat, illetve lézeres csillagképtúrát is. A programok jellege és időpontja helyszínről helyszínre változik.
Kiemelt kép: Getty Images