Tudomány koronavírus

Húsz perc alatt mutatja ki a koronavírust egy új teszt

Ausztrál kutatók kifejlesztettek egy tesztet, ami vérmintából 20 perc alatt kimutatja a koronavírus-fertőzést – írja az MTI.  A Monash Egyetem kutatói szerint a teszt kimutatja, hogy az egyén fertőzött-e, és azt is, hogy korábban volt-e a vírus a szervezetében. A fejlesztésben az egyetem munkatársai mellett részt vettek a BioPRIA kutatóintézet és a CBNS bio-nanotudományok intézet szakemberei.

A teszt parányi, 25 mikroliter vérplazmát vizsgál agglutináció – a vörösvértestek összecsapódása – után kutatva, amit a koronavírus idéz elő. Míg a jelenleg létező torokkenetteszt azt a célt szolgálja, hogy kimutassa a koronavírus-fertőzést, az agglutináció-vizsgálat azt is megállapíthatja, hogy ha valaki a közelmúltban fertőzött volt, még akkor is, ha a fertőzés már elmúlt.

Óránként több száz ilyen tesztet lehet elvégezni – közölték a kutatók, akik azt remélik, hogy tesztjüket antitestek észlelésére is lehet használni, segítve a vakcinák klinikai vizsgálatait. Az eljárást már szabadalmaztatték, és kormányzati és kereskedelmi támogatást kértek a gyártás felgyorsításához. Az új koronavírus világszerte már több mint 13,8 millió embert fertőzött meg, a Covid-19-ben és szövődményeiben mintegy 600 ezren haltak meg azóta, hogy a vírus múlt év végén megjelent Kínában.

Fotó: Frederick Florin / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik