Tudomány

Így néz ki az üstökös Salgótarján felett

Korábban a témában:

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös a július 3-ai napközelpontja óta hajnalban látható, de a hónap közepétől már egyre inkább az esti égen lesz megfigyelhető szabad szemmel is.

Még jobb lesz

Az üstökös naptávolsága gyorsan javul, július 19-én már eléri a 30 fokot. Láthatósága fokozatosan javul, július 15-étől az üstökös már a kora esti égen észlelhető – olvashatjuk az Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Hangsúlyozzák, hogy az üstökös észleléséhez mindenképpen nagyon jó északi horizont szükséges, és ugyancsak fontos a jó átlátszóság. Ebben a tekintetben a hidegfrontokat követő éjszakák mindenképpen javítják az észlelhetőséget és az észlelési élményt is.

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös a hajnali égen Salgótarjánból fotózva. Fotó: MTI/Komka Péter

Betlehemi csillag

Korábban Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa az MTI-nek elmondta, az üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a Nap körül, legutóbb mintegy 4600 éve járt a közelében. Beszélt arról is, hogy az üstökös mellett a nyári égbolton különleges látvány nyújt, hogy a Jupiter és a Szaturnusz nagyon közel látható egymáshoz.

Ennek csillagászattörténeti vonatkozása, hogy egyes feltételezések szerint a Krisztus születése környékén megfigyelt „Betlehemi csillag” is  a Jupiter és a Szaturnusz volt, illetve az együttállásuk ment úgy át a vallásos tudatba, mintha egy csillag fénylett volna.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.