Tudomány

Pénzzel a szájukban temették el a gyerekeket

Érdekes leletegyüttes került elő a délkelet-lengyelországi Jeżowe település közelében egy autópálya építése közben. A régészek 115 ember földi maradványát tárták fel, a rendkívül szegényes módon – feltehetően még koporsójuk sem volt – eltemetett személyek 70-80 százaléka gyerek, sokuk szájába pénzérmét helyeztek –  írja a Múlt-kor.hu.

A területet mára benőtte az erdő, egyetlen sírkő sem utal arra, hogy egykor temetkezési helynek használták, csupán egy közeli kápolna jelzi, az ember megszentelt földön jár. A helyiek kollektív emlékezete viszont megőrizte egy gyermektemető emlékét a közelben, minden bizonnyal ez került felszínre az építkezéssel.

A révész bére

A szakemberek megállapították, hogy a csontok a XVI-XVII. századból származnak, datálásukat pedig a pénzérmék segítették: az 1587-1632 között uralkodó III. Zsigmond lengyel király idejében verték őket. De miért tettek pénzt az elhunytak szájába?

A szokás az ókori Hellászban alakult ki, a görög mitológia szerint az obolosznak nevezett pénzérme Kharón, az alvilág révészének fizetsége volt, hogy a holt lelkeket átszállítsa az élők és a holtak világát elválasztó Sztüx folyón. „Pogány gyökerei” ellenére a kereszténység nem tiltotta, sőt a XIX. század végén maga IX. Piusz pápa is hasonlóan cselekedett néhány temetésnél.

Négy gyerek egy sírban

Az érméken kívül azonban semmi mást nem találtak a testek mellett, se egy gombot, szöget, koporsófogantyút, ami annak a jele, hogy a családok rendkívüli szegénységben éltek. A gyerekek magas arányát feltehetően az magyarázza, hogy az autópálya az egykori temető azon részét érinti, ahová gyermekeket temettek.

A holttesteket kelet-nyugati irányba fordítva fektették a sírgödörbe, fejükkel nyugat felé, a hátukon feküdtek, kezeik szorosan a testük mellett. Az egyik sírban négy gyermek feküdt szorosan egymás mellett, mindegyikük feje oldalra volt döntve, egy irányba néztek.

A maradványokat az exhumálás után antropológiai vizsgálatoknak vetik alá, majd a helyi plébániatemplom temetőjében ismét elhantolják őket ugyanúgy, ahogy találták, a négyes csoport tagjai is újra egymás mellett nyugszanak majd. Az ásatásról készült fotókat itt nézheti meg a Gminne Centrum Kultury w Jeżowem Facebook-oldalon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik