Tudomány

Ókori gyilkosság nyomára bukkantak

Egy évezredekkel ezelőtt meggyilkolt közép-ázsiai származású nő maradványait azonosították Törökországban – írja az MTI. A csontok hozzájárulhatnak az ókori népességmozgások alaposabb megértéséhez.

A nő maradványait a dél-törökországi ókori romváros, Alalah egyik kútjának mélyén találták meg. Csontjai olyan emberek maradványai közé tartoznak, akik egy virágzó civilizációban, a mai Törökországot és Iránt is felölelő régióban éltek a 7500-3000 évvel ezelőtti időszakban. A genetikai elemzés alapján a nő valahonnan Közép-Ázsiából származott, talán 3200 kilométerre vagy még messzebbre attól a helytől, ahol leletei előkerültek.

Kép: Getty Images

A kutatók szerint a nő nagyjából 40-45 évesen halt meg, feltehetőleg az időszámítás előtti 1625-1511 közötti periódusban, csontjain pedig számos sérülés nyomát mutatták ki. Philipp Stockhammer, a müncheni Lajos-Miksa Egyetem régésze és a csapat tagja szerint nem tudni, hogy hogyan és miért érkezett a nő, vagy mindkét szülője Közép-Ázsiából Alalahba.

Kereskedők? Rabszolgák? Házasság? Amit eddig tudunk az az, hogy ez a nő genetikailag nem idevalósi, vagyis nem egy kultúrák közötti frigy gyümölcse. Ez pedig azt jelenti, hogy a nő egyedül vagy egy kis családdal közösen tette meg ezt a hosszú utat

– állapította meg szakember.

Stockhammer szerint a nőt megölték, majd a testét egy kútba dobták. A gyilkosság okáról csak találgatni tudnak a kutatók, elképzelhető, hogy nemi erőszak, az idegenekkel szembeni gyűlölet vagy rablás áldozata lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik