Tudomány

Őskori lelőhelyet robbantott fel egy bányászati cég

A nyugat-ausztráliai Hamersley-fennsíkon egy különleges barlangrendszer található: a helyi üregeket legalább 46 ezer éve használják az emberek. Az évek során a környéken 28 ezer éves eszközök és szent tárgyak, sőt egy 4 ezer éves hajcsomó is előkerült. A genetikai analízisek azt mutatják, hogy a térségben egykor a terület mai őslakosainak közvetlen felmenői éltek.

A Juukan-szurdok barlangrendszer az egyik legkorábbi ausztráliai terület, ahol bizonyítottan laktak őslakosok.

2013-ban az akkori őslakosügyi miniszter az 1972-es őslakosörökségi törvényre hivatkozva engedélyt adott a Rito Tinto nevű bányászati vállalatnak, hogy munkálatokat végezzen a lelőhely környékén. A vonatkozó törvényt rengeteg kritika érte, mivel az őslakosokkal szemben előnyt ad a bányászati cégeknek.

Kép: Handout / PKKP Aboriginal Corporation / AFP

A Rito Tinto a héten jelentette be, hogy két barlangot is felrobbantottak – írja az AFP. A vállalat szerint a minisztérium 2013-ban tisztában volt vele, hogy a helyi bányánál folyó munka a lelőhelyet is károsíthatja. A cég úgy véli, hogy együttműködött az őslakosokkal.

John Ashburton, a Puutu Kunti Kurrama Földbizottság vezetője szerint kevés hasonló korú, őslakosokhoz köthető lelőhely ismert az országban.

A közösség május 15-én fedezte fel, hogy a barlangok megsemmisültek. Ashburton szerint most a céljuk az, hogy a többi üreget valamilyen módon megóvják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik