Két évre előre megjósolható lehet az öngyilkosság

Amerikai kutatók matematikai modellje az elektronikus kezelési adatokból két évvel előre is meg tudja mondani, ki hajlamos az öngyilkosságra.
Kapcsolódó cikkek

Az öngyilkossági statisztikák az Egyesült Államokban évről évre növekednek: a fiatalok között 2000 és 2016 között 30 százalékkal nőtt a halálos kimenetelű öngyilkossági kísérletek száma, 2016-ban pedig 1,3 millió próbálkozás történt összesen. A Bostoni Gyerekkórház és a Massachusettsi Kórház közös kutatása szerint azoknak, akik bekerülnek az ellátórendszerbe, vizsgálják őket valamilyen mentális zavarra, és online megtalálható a kórképük,

két évre előre is meg tudják jósolni, ha hajlamosak az öngyilkosságra.

A JAMA Network Open tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik legfontosabb következménye az lehet, hogy a matematikai modell előre jelezheti a veszélyt az egészségügyi dolgozónak, akihez a beteg odakerül – írja az EurekAlert.

Ben Reis, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy bár a számítógépek nem pótolhatják az orvosi vizsgálatokat és a kezelést, nagyon szépen meg tudják jelölni azokat a fiatalokat, akikre különösen oda kellene figyelni, és akik magas kockázata valamiért elveszett az egészségügyi rendszerben.

Kép: Getty Images

A csapat több mint 3,7 millió beteg adatait elemezte, a legfiatalabbak tízévesek, a legidősebbek 90 évesek voltak. A vizsgált adatok tartalmaztak diagnosztikai kódokat, laboratóriumi vizsgálati eredményeket, orvosi eljárási kódokat és gyógyszereket.

Összesen 39162 öngyilkossági kísérlet történt a vizsgált betegek között, a modell 38 százalékukat előre tudta jelezni 90 százalékos pontossággal. Átlagosan 2,1 évvel korábban megmondta, ha valaki ilyesmire hajlamos.

A legnagyobb rizikófaktorok persze olyanok voltak, mint a gyógyszer-túladagolás, kábítószer- vagy gyógyszerfüggőség, akut alkoholmérgezés, vagy néhány súlyosabb mentális probléma. Voltak azonban meglepő hajlamosító faktorok is, mint a rabdomiolízis, a narancsbőr, vagy egyes HIV-gyógyszerek.

A kutatók két lépésben fejlesztették ki a modelljüket, és gépi tanulást használtak hozzá.