Tudomány koronavírus

Biztató az állapota az első vérplazmával kezelt magyar koronavírusos betegnek

Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon – hangzott el az MTI szerint az M1 hétfő reggeli műsorában.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni.

Kép: NIAID-NIH/PHANIE

Tudatta: a Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart. Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk. Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint azt látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak – magyarázta.

A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket – mondta Jakab Ferenc, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik