Tudomány koronavírus

Koronavírus: több millió lehet az azonosítatlan beteg

Egy új tanulmányban a szakértők matematikai modellezéssel igyekeztek felmérni, hogy mennyi azonosítatlan COVID-19-eset lehetett március elején a világ különböző pontjain – írja az IFLScience. A St. Louis-i Washington Egyetem és a georgiai Augustai Egyetem csapata egy adott térség március 9-éig regisztrált megbetegedéseit vette alapul. Ezt követően a demográfiai adatokat, így a népsűrűséget, illetve a vírusra vonatkozó információkat vizsgálva mérték fel az átadás valószínűségét.

Eredményeik alapján Olaszországban március 9-éig minden négy megbetegedésből csupán egyet sikerülhetett észlelni.

Dél-Koreában hasonló lehetett az arány, Németországban háromból, Franciaországban ötből, Iránban pedig 34-ből egy esetet mutathattak ki a hatóságok. Kína esetében a hatalmas populáció és a korai megjelenés miatt nehéz becslést adni, de akár 12-89 millió azonosítatlan fertőzött is lehetett március elején.

Kép: Getty Images

Arni S. R. Srinivasa Rao, az Augustai Egyetem munkatársa szerint számításukkal a helyzet súlyosságára akartak rávilágítani. A kutató úgy véli, hogy az efféle becslésekkel jobban fel lehet mérni, hogy meddig tart majd a járvány, illetve mekkora bajt fog okozni. Fontos kiemelni, hogy az új eredmények modellezésen alapulnak, elképzelhető, hogy ennél jóval több vagy éppen kevesebb az azonosítatlan fertőzések száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik