Tudomány koronavírus

Koronavírus: lehet, hogy a vércsoport is számít

Világszerte rengeteg kutatócsoport foglalkozik az új koronavírussal. A szakértők nemcsak a lehetséges vakcinát és gyógymódot próbálják megtalálni, hanem azt is vizsgálják, hogy meddig maradhat fenn a kórokozó a levegőben, illetve hogyan győzheti le a szervezet a betegséget. A kutatásban a magyarok is kiveszik részüket, a közelmúltban itthon elsőként sikerült izolálni a vírust.

Csiao Csao, a sencseni Déli Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársa és a kollégái egy új tanulmányban érdekes eredményre jutottak – írja az IFLScience. A kutatók nagyjából 2100 kínai pácienst vizsgáltak, akiket két vuhani, illetve egy sencseni kórházban kezeltek. A szakértők a betegek vércsoport szerinti eloszlását mérték fel, majd az arányokat a régió egészséges lakóinál is elemezték.

Kép: Getty Images

A vuhani régióban az egészségesek 32 százaléka volt A vércsoportú, míg az egyik kórházban a betegek 38 százaléka tartozott ugyanebbe a csoportba. Ezzel szemben az egészségesek 34 százaléka volt 0-ás, de az érintett klinikán csak a diagnosztizáltak 25,8 százaléka.

A kutatók 206, a COVID-19-ben elhunyt páciens vérét is elemezték, a csoport 41 százaléka volt A-s.

Egy korábbi vizsgálat a 2003-as SARS-járvány esetében is hasonlót mutatott ki.

Fontos kiemelni, hogy az új tanulmányt független szakértők még nem vizsgálták felül, a kínai kutatók pedig meglehetősen kis mintával dolgoztak. Az eredmények inkább a szakértők, semmint a lakosság számára lehetnek relevánsak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik