Tudomány koronavírus

Ausztráliában gyógyszert találhattak a koronavírusra

Ausztrál szakértők potenciális gyógymódot találhattak az új koronavírusra – írja a news.com.au. A kutatók bíznak benne, hogy a gyógyszert március végéig egy országos teszt keretében is kipróbálhatják.

David Paterson, a Queenslandi Egyetem munkatársa szerint két készítménnyel kísérleteztek laboratóriumi körülmények között, ezek közül az egyiket az első ausztráliai pácienseken is tesztelték.

Úgy tűnik, a gyógyszer kiirtotta a vírust, és hozzájárult a betegek felépüléséhez.

Az érintett gyógyszereket egyébként más betegségekkel szemben már korábban is használták, így elérhetőek Ausztráliában. Az egyik szer alapvetően a HIV, a másikat pedig a malária kezelésére alkalmas.

Kép: Getty Images

A szakértők következő célja az, hogy egy országszintű klinikai tesztet végezzenek. Az 50 kórház bevonásával tervezett kísérletben külön-külön, illetve kombinálva is felmérnék a készítmények hatásait. A szereket már régóta ismerik, biztonságosak, és nem okoznak veszélyes mellékhatásokat.

A kutatók embereknek eddig a HIV-gyógyszert adták be, és meglepődve tapasztalták, hogy az hatásos az új kórokozóval szemben is. Mivel a járvány Ausztráliában előreláthatóan még hónapokig tart majd, egy korai sikeres gyógyszerteszt nagyban hozzájárulhat a koronavírus megfékezéséhez. Fontos kiemelni, hogy az előzetes eredmények önmagában nem elegendőek, rengeteg adatra lesz még szükség, hogy felmérjék a gyógyszerekben rejlő lehetőségeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik