Váratlan következménye van a koronavírusnak Kínában

Korábban a témában:

A koronavírus-járvány komoly károkat okoz a kínai gazdaságnak, ám pozitív hatása is van: negyedével csökkentette az ázsiai ország üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátását egy szerdán közzétett tanulmány szerint – írja az MTI.

A január 25-i holdújévi ünnepi szabadságolásokat a járvány miatt február 10-ig meghosszabbították. A szigorú közlekedési korlátozások és a lakóhelyelhagyási tilalom miatt számtalan gyár és üzem nem működött ebben az időszakban, aminek az lett az eredménye, hogy csökkent az energiafelhasználás, és legkevesebb 100 millió tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás az utóbbi két hétben – mutatta ki a finnországi Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont (CREA) tanulmánya.

A február 3. és 16. közötti két hétben a CREA adatai szerint a szén-dioxid-kibocsátás 300 millió tonna volt Kínában, 2019-ben a holdújévi ünnepek utáni két hétben az emisszió 400 millió tonnára rúgott.

Kép: Getty Images

„A szén- és a kőolaj-felhasználás csökkenése legalább 25 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást az előző év azonos időszakához viszonyítva” – olvasható a Carbon Brief brit honlapon közzétett tanulmányban.

A közlekedés és az erőművek okozta nitrogén-dioxid-kibocsátás 36 százalékkal esett vissza Kínában az előző év azonos időszakához viszonyítva a CREA egy másik tanulmánya szerint.

A kutatók szerint a koronavírus megfékezésére hozott intézkedések 15-40 százalékkal csökkentették a termelést egyes kulcsiparágakban. A vizsgált két hétben a szénerőművek napi áramtermelése a legalacsonyabb volt az elmúlt négy évben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az acéltermelés az elmúlt öt évben pedig a legkisebb volt.

Kína a világ legnagyobb kőolaj-importálója és -felhasználója, ám Santung tartomány olajfinomítóiban 2015 óta a termelés a legkisebb szintű volt.

Környezetvédők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a csökkenés ideiglenes,

és a kormányzat ösztönzőintézkedései nyomán megfordulhat ez a jó eredmény.

„A járvány lecsengése után igen valószínű, hogy a gyárak maximalizálják termelésüket a leállás okozta veszteségeik kompenzálására” – magyarázta Li Su, a Greenpeace Kína tanácsadója.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.