Tudomány

Kétszer ért haza az első magyar gólya

Két gólya is haza tért a lelelésből, az elsőségért Suri és Kele verseng. Egyelőre annyi biztos, hogy itthon vannak.

Február 11-én hajnalban érkezett meg az ország első gólyája a Somogy megyei Vörs településre. A községben ezzel egy hagyomány éledt újjá, ugyanis 14 éven át, 2011-ben bekövetkezett haláláig itt szállt le a tavasz első hírnöke: Charlie a vörsi gólya.

Kele Vörsön

Míg Charlie egész életében itt fészkelt, később fiókái a közeli Tüskevár településre tértek haza – áll Vörs önkormányzatának közleményében. És mivel minden mindennel összefügg: Charlie egyik fiókája most ismét a családi fészket vette birtokba, ami történetesen a Tüskevár ABC mellett áll.

A gólyát Fekete István emlékére Kelének nevezték el, a helyiek által berki embernek nevezett író közvetlenül a fészek mellett, a vörsi templomba járt az Úrnapi misére.

Suri Vassurányban

Kelének azonban akad egy kihívója. A Sokszínű vidék számolt be róla, hogy ugyancsak február 11-én megérkezett teleléséből és berepült vassurányi fészkébe a helyiek által Suri névre keresztelt fehér gólya.

Minden valószínűség szerint ez a madár érkezett haza elsőként a teleléséből, amit megerősít, hogy 2018-ban és 2019-ben is ő viselte ezt a címet – írják. Az előző két évben napra pontosan ugyanazon a napon, február 13-án tűnt fel a Vas megyei faluban. Most kicsit gyorsabb volt, két nappal előbb landolt, de egészségben megérkezett és elfoglalta fészkét.

Az elsőséget igazoló döntő bizonyíték feltehetően soha nem kerül elő, de a lényeg úgyis az, hogy egészségesek és itthon vannak.

Kiemelt kép: Charlie a családi fészekben 2011-ben. Fotó: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik