Tudomány

A hit vagy a tudomány a túlélés kulcsa?

Létezik a szabad akarat vagy sorsunkat már előre megírták? Lehet, hogy a vallás és a tudomány mégsem ellenségek? Hogyan reformáljuk meg a kapitalizmust új, környezetvédő vállalatokkal? Többek közt ilyen és hasonló, szinte mindenkit foglalkoztató kérdésekre kínálnak választ a 2020-as Brain Bar újonnan bejelentett előadói. Dr. Hannah Critchlow neurológus igyekszik megjósolni az egyének jövőjét, Eliot Peper pedig a tudományos-fantasztikus irodalmat hívja segítségül.

Hatodik alkalommal hozza el Budapestre a világ legnagyobb gondolkodóit és újítóit a Brain Bar. A 2020-as jövőfesztiválon nemzetközi szaktekintélyek és hazai nagyágyúk osztják meg gondolataikat az emberiség kilátásaival kapcsolatban, tabuk nélkül.

David Sloan Wilson, az ismert evolúcióbiológus a hit és tudomány közötti, évszázadok óta mélyülő árkot igyekszik betemetni. A tudós szerint az emberi faj sikerének fontos része a vallásos hit, mely közös kulturális alapot teremt a túléléshez. Dr. Hannah Critchlow fiatal agykutató a neuronok rendszerét vizsgálva pedig arra jutott, hogy az emberi sors nem is olyan kiszámíthatatlan. Vajon hányadrészét teszi ki végzetünknek a biológiai felépítésünk, és hogyan befolyásolja az agyműködés a jövőnket?

Dr. Hannah Critchlow. Fotó: Brain Bar

A történelem során nem csak a sci-fi műfaj merített ihletet a tudományos felfedezésekből és az új találmányokból. Nemegyszer maguk a tudományos-fantasztikus szerzők formálták egy-egy technológia alakulását. Eliot Peper népszerű amerikai sci-fi író egyenesen Kaliforniából látogat hazánkba, hogy bemutassa a Brain Bar közönségének, miként képes az irodalom megjósolni a jövőt.

Persze nem csak külföldi gondolkódok lesznek a rendezvényen:

Jentetics Kinga a PublishDrive alapítójaként új életet lehel a könyvkiadásba. Szakdolgozatát szerette volna digitálisan is megjelentetni, de olyan akadályokba ütközött, hogy saját vállalkozást kellett létrehoznia a megoldás érdekében. Most egy nemzetközi ügyfelekkel rendelkező, e-bookokat forgalmazó cég élén áll. Előadásában elárulja, hogyan lehet megreformálni a legősibb iparágakat.

A magyar-kanadai Tom Szaky célja a szemét radikális csökkentése, de nem éri be ennyivel: vállalkozása, a TerraCycle kifejezetten hulladékból állít elő új termékeket. Üzenete, hogy a szemétre ne feleslegként, hanem lehetőségként tekintsenek az emberek. Szerinte az újrahasznosítást üzleti alapokra kell helyezni ahhoz, hogy a nagyobb cégek is belemenjenek a játékba, ezzel megmentve a bolygót.

A Brain Bar 2020 jövőfesztiválra az early bird jegyek február 15-ig érhetők el a Brain Bar oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik