Tudomány

Emberi koponyákból készítettek tálakat

Európa-szerte találni olyan ősi koponyadarabokat, amelyek tál vagy csésze formájúak. A leletek a kési őskőkorszak és a bronzkor között (mintegy 20-4 ezer éve) keletkeztek.

Egy új vizsgálat alapján a bizarr edények nem egyszerűen a kannibalizmus melléktermékei – számol be az IFLScience. A kutatók spanyolországi, nagy-britanniai, franciaországi és németországi maradványokat tanulmányoztak, a koponyákon pedig ugyan kannibalizmusra utaló jeleket, így a skalpolás és a húsvágás nyomait is azonosították, de egyéb furcsaságokat is találtak.

Kép: iStock

Eleinte a szakértők úgy gondolták, a koponyákat úgy törték fel, hogy hozzáférhessenek az agyhoz. Meglepő módon azonban a koponyákat direkt úgy nyitották fel, hogy csak a boltozat legvastagabb része mradjon ép.

Ez, illetve a csontok megtisztítása arra utal, hogy a koponyákból eleve edényeket akartak kialakítani,

az agyat és a húst pedig elfogyasztották. A folyamatot rendkívül precízen végezték.

Azt nem tudni, hogy a korabeliek mire is használták a koponyadarabokat, talán trófeak voltak, de az is elképzelhető, hogy rituális célokat szolgáltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik