Tudomány

Megtalálták a legöregebb meteorkrátert

Tudósok szerint 2,2 milliárd éve történt a legrégebbi aszteroida-becsapódás, amelynek feltehetően egy jelentős éghajlatváltozás volt a következménye – írja az MTI.

Az Ausztrália nyugati részén található, mintegy 70 kilométer átmérőjű (pontos méretét az azóta bekövetkezett erózió miatt nehéz megállapítani) Yarrabubba-krátert eddig is a legrégebbinek tartották, de egy kedden közreadott tanulmány a pontos korát is meghatározta,

eszerint fele olyan idős, mint maga a Föld.

Az ausztráliai Perthben működő Curtin Egyetem kutatói nagy pontosságú kormeghatározó módszerrel (nagy felbontású pásztázó proton mikroszondával) megcélozták a becsapódás nyomát újrakristályosodás révén megőrző ásványi szemcséket – olvasható a Nature Communications című tudományos folyóiratban.

A kutatók megállapították, hogy a Yarrabubba-kráter 2,229 milliárd éves, azaz a keletkezése egybeesik az úgynevezett „hógolyó Föld” állapot végével.

„Vannak hordalékok meglétén alapuló geológiai bizonyítékok arra, hogy 2,4-2,2 milliárd éve léteztek gleccserek a Földön. A Dél-Afrikában talált legfiatalabb hordalék kora megegyezik a Yarrabubba-kráterével” – magyarázta Timmons Erickson, a NASA Johnson Központjának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Ha nincs is bizonyíték arra, hogy a becsapódás övezetében gleccser volt, „érdekes, hogy a gleccserhordalékok mintegy 400 millió évvel a becsapódás után már kikerültek az ásványok memóriájából” – hangsúlyozta Christopher Kirkland, egy másik szerző.

Digitális modellezéssel a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy egy meteorit, amely jeges talajba csapódott, 5 kilométer vastag jégrétegen haladt át, majd

hatalmas mennyiségű vízgőzt – akár 500 milliárd tonnányit – bocsátott a légkörbe.

Feltehetően ez a gőzkilövelés – amelynek erősebb üvegházhatása volt, mint a szén-dioxidnak – idézett elő egy olyan felmelegedést, amely révén a bolygón véget ért a jégkorszak.

Ez a forgatókönyv meglehetősen szokatlan, a meteorit-becsapódásokat ugyanis többnyire lehűlés kíséri: erre a legismertebb példa a mexikói Yucatán-félszigeten becsapódott aszteroida, amelynek következtében feltehetőn kihaltak a dinoszauruszok mintegy 66 millió éve.

A jégkorszakkal kapcsolatos modellezéseink egyedülállóak – mondta Erickson, aki elismerte, hogy egyelőre csak elméletről van szó. A tudós reményét fejezte ki, hogy más kutatók is tanulmányozni fogják a jégkorszak idején történt becsapódások következményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik