Tudomány

Ókori leletekre bukkantak Szolnokon

Kovács Péter, a feltárást vezető régész szerint szkíta kori, az időszámítás előtti 7-4. századból származó település maradványaira bukkantak Szolnokon a Damjanich János Múzeum régészei egy építkezést megelőző feltárás során – írja az MTI. A mintegy 1400 négyzetméteren, a Kombájn úton végzett feltárás helyszíne egy középső vaskori lelőhely, amely a Vekerzug-kultúrához tartozik, ez a Krisztus előtti 7. századtól a 4. század közepéig volt domináns az Alföldön.

Kovács Péter szerint a középső vaskori települések általában szórványos szerkezetűek, tanyasi jellegű telepek voltak, ezért is szerencsés, hogy a feltárás során épp egy ilyen település nyomaira bukkantak. A szkíta kori települést három árok vette körbe, az egyik közel egy méter mély volt.

A lelőhelyen egy földbe süllyesztett padlójú, két helyiségből álló, ritkaságnak számító épületmaradványt, illetve cseréptöredékeket is azonosítottak.

Az edények egy része korongon készült, köztük találhatók a leginkább a mai levesestálakhoz hasonló tálak, a kézzel formált leletek többsége viszont különféle főzőedény, fazék. A míves tárgyakon díszítőelemként bütykök és ujjbenyomások látszódnak, míg az egyik apróbb töredéket grafitos fényezés és besimított hálóminta díszíti.

Kép: iStock

A leletanyagot már megtisztították és feldolgozták a múzeum raktárában, a cserépleleteket hamarosan leltárazzák. A szakértők azt tervezik, hogy már idén bemutatják tudományos cikkben, a múzeum évkönyvében a leleteket, illetve egy ismeretterjesztő anyagban az intézmény régészeti blogján is. Kovács Péter szerint korábban nem ismertek Szolnokon településrészletet a középső vaskorból. A leletanyag a Damjanich János Múzeum hónap műtárgya vitrinjében lesz látható tavasszal.

Kovács Péter arról is beszámolt, hogy a feltárás helyszínén, a Kombájn úton az 1950-es és 1960-as években a Damjanich János Múzeum korábbi igazgatója, Kaposvári Gyula végzett leletmentő feltárást, 2016-ban pedig Mali Péter régész azonosított településnyomokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik