Fogba szorult pattogatott kukorica okozott életveszélyt

Kis híján egy pattogatottkukorica-mag okozta egy 41 éves férfi halálát tavaly – írja a ScienceAlert. A páciensnél a fogak közé beszorult mag, pontosabban az eltávolítására tett kísérlet súlyos szívfertőzést idézett elő. Adam Martin különböző eszközökkel, például dróttal és szöggel próbálta kiszedni a magot, emiatt pedig utóbb károsultak szívbillentyűi.

A betegen végül két műtétet is végre kellett hajtani.

A problémát az jelentette, hogy a mag eltávolításakor felsértette ínyét, a művelet során használt tárgyak valamelyike pedig fertőzött volt. A kórokozók utóbb a páciens szívét támadták meg.

Kép: Pixabay

Martinnál szívbillentyű-gyulladás alakult ki. A férfi fáradtsággal, fejfájással és éjszakai izzadással fordult orvoshoz, a szakértők pedig rövidesen kiderítették, hogy súlyos betegség alakult ki nála. Az orvosok szerint ha kicsivel később ment volna csak kórházba, néhány nap alatt meghalhatott volna. Mivel a betegen az antibiotikum már nem segített, két operációt kellett végrehajtani rajta.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.