Kis híján egy pattogatottkukorica-mag okozta egy 41 éves férfi halálát tavaly – írja a ScienceAlert. A páciensnél a fogak közé beszorult mag, pontosabban az eltávolítására tett kísérlet súlyos szívfertőzést idézett elő. Adam Martin különböző eszközökkel, például dróttal és szöggel próbálta kiszedni a magot, emiatt pedig utóbb károsultak szívbillentyűi.
A problémát az jelentette, hogy a mag eltávolításakor felsértette ínyét, a művelet során használt tárgyak valamelyike pedig fertőzött volt. A kórokozók utóbb a páciens szívét támadták meg.
![Fogba szorult pattogatott kukorica okozott életveszélyt 1](https://s.24.hu/app/uploads/2020/01/popcorn-1330014_1920-e1578646191164-1024x576.jpg)
Martinnál szívbillentyű-gyulladás alakult ki. A férfi fáradtsággal, fejfájással és éjszakai izzadással fordult orvoshoz, a szakértők pedig rövidesen kiderítették, hogy súlyos betegség alakult ki nála. Az orvosok szerint ha kicsivel később ment volna csak kórházba, néhány nap alatt meghalhatott volna. Mivel a betegen az antibiotikum már nem segített, két operációt kellett végrehajtani rajta.
Kiemelt fotó: Pixabay