Tudomány

Akkora ütközés történt, hogy a téridő is belegörbült

Szakértők egy csoportja két maradványcsillag, úgynevezett neutroncsillag összeütközéséből származó gravitációs hullámokat észlelt – írja a BBC. Ez a második alkalom, amikor a Ligo-Virgo projektnek hasonlót sikerült kimutatnia.

A mostani neutroncsillagok össztömege jóval nagyobb volt, mint bármelyik korábban megfigyelt kettős neutroncsillagé.

A szakértők korábban már számos hasonló párost találtak, azoknál viszont a neutroncsillagok össztömege legfeljebb 2,7 naptömeg volt. A mostani rendszerben az objektumok együttesen 3 naptömegűek.

A kutatók úgy gondolják, hogy az ütközés hatására nagy valószínűséggel egy fekete lyuk alakult ki. Katerina Chatziioannou, a New York-i Flatiron Intézet munkatársa és kollgái egy nemzetközi együttműködésben, a Ligo-Virgo projektben dolgozva fedezték fel a jelenséget. A kutatásban két amerikai és egy olasz távcsövet használnak.

A gravitációs hullámok legyegyszerűbben fogalmazva a téridő fodrozódásai. Létezésüket már az általános relativitáselmélet is feltételezte, de egészen 2017-ig kellett várni az első jelek észlelésére. A felfedezésért a projekt szervezői hamar Nobel-díjat kaptak.

Őrültnek nézték a tudóst, aki átírta a fizika törvényeit
A gravitációs hullámok detektálásáért Nobel-díjjal elismert Rainer Weiss Magyarországon járt, elmesélte, hogyan jutott el egyszerű gondolatkísérlettől az évszázad csillagászati felfedezéséig.

Chatziioannouék szerint a mostani ütközés mintegy 500 millió fényévre történt, nagyjából négyszer messzebb, mint az első, 2017-es esemény.

Kiemelt kép: National Science Foundation/LIGO/Sonoma State University/A. Simonnet

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.