Tudomány

Meleg pingvinpár lopott gyereket magának

A hollandiai Amersfoort állatkertjében ősz közepén megkezdődött a pápaszemes pingvinek költési szezonja. A Dél-Afrikában honos faj egyedei monogámok, a párok hatalmas kolóniákba gyűlnek az utódnevelés időszakára, és minden ezzel járó munkán megosztoznak.

Két hím egy család

Nem egyedi, de igen ritka eset, hogy azonos nemű pár álljon össze, ám a két hím alkotta hollandiai pár az IFLScience beszámolója szerint ennél is messzebb ment:

egy óvatlan pillanatban elcsente egy közeli pár tojását, és azóta is odaadó módon gondoskodik róla.

Az állatkert munkatársai folyamatosan figyelik, hogyan gondozzák a tojást a hímek, ám előfordulhat, hogy a legkomolyabb erőfeszítések dacára sem járnak sikerrel. Azt ugyanis nem tudjuk, a tojás meg van-e termékenyítve, fejlődik-e benne embrió.

Kavicson kotlottak

Madarak körében eddig több mint 130 fajnál figyeltek meg homoszexuális viselkedést, ami akár a közös fészekrakást is eredményezhet.

Pingvinek körében sem egyedi, több állatkertből számoltak már be azonos nemű párokról, akik akár évekig is együtt vannak, párosodnak, és megpróbálkoznak az utódneveléssel is. A berlini állatkert két hímből álló királypingvin-párja például egy kavicsot fogadott örökbe, úgy kotlottak rajta, mintha tojás lenne.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MARIJAN MURAT / DPA / dpa Picture-Alliance

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.