Rendkívül vegyes összetételű, hatalmas tömeget hajtott utcára a lelkesedés 1956. október 23-án Budapesten: férfiak és nők, fiatalok és öregek együtt követelték a diktatúra megszüntetését, a szovjet csapatok távozását. Legnagyobb részük nyilvánvalóan nem volt tisztában az egyetemisták 16 pontjának minden társadalmi, politikai vonatkozásával, de azt mindenki tudta, látta, érezte, hogy itt és most szabadság, függetlenség van kibontakozóban.
A következő hetek eseményei ugyanúgy magukkal sodorták a nőket, mint a férfiakat, már a rádió épületének ostrománál találkozunk női szereplőkkel, de ott voltak később a felkelőcsoportokban, majd a vádlottak padján és a kivégzőhelyeken is…
Kifejezetten fegyveres cselekményben kevés nő vett részt, rájuk inkább az élelemellátás megszervezése, egészségügyi szolgálat, röpcédulák készítése során volt szükség. Ettől »függetlenül« elszántságuk, lelkesedésük és bátorságuk nem maradt el a férfiaké mögött
–mondja a 24.hu-nak Eörsi László történész, akinek szeptemberben jelent meg 66, a forradalomban aktív szerepet vállaló nő életútját bemutató könyve Pesti lányok, 1956 címmel.
Nők a hősi halottak között
Bár sok harcoló csoportban találkozunk lányokkal, asszonyokkal, Budapesten két nőről tudunk, akik tényleges harci cselekmény során vesztették életüket. Szabó Ilona, becenevén Cinka Panna komoly legendáriummal, emléktáblával is rendelkezik a Corvin közben, ám a történész megjegyzi: kitalált személyről van szó. Alakját valószínűleg az akkor 17 éves Kerekes Máriáról mintázták, akinek viszont élettörténetével kapcsolatban nincsenek hiteles adatok, de annyit tudunk róla, hogy fegyveres összecsapás során halt meg.
A 15 éves Szeles Erika halála nem csak a lány zsenge kora miatt megrázó. A szovjet támadás után is az ellenállókkal maradt, a Blaha Lujza téren november 7-én egy barikád mögött hasalva látta, amint egy fiút – talán az udvarlóját – meglőnek. Odakúszott az erősen vérző, súlyos sebesülthöz, hogy biztonságos helyre vonszolja, amikor egy visszaemlékező szerint:
…az egyik tankból a gyereklányra irányították az össztüzet. Szitává lőtték. A helyszínen meghalt.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nőket nem találunk nagy számban a hősi halottak között, sőt. Hazánkban 1956. október 23-tól az év végéig 2502 áldozata volt a harcoknak, a nők aránya itt 22,3, a 19 226 sebesült körében 13,8 százalék volt.
„Vele együtt, egy napon végezzenek ki”
A „pesti lányok” túlnyomó többsége fiatal, 31 év alatti volt, sokan még alig múltak 18 évesek, a legtöbben munkás és paraszti sorból származtak, alacsony képzettségűek voltak, többen már korábban összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
A felkelőcsoportokban 10 férfira jutott egy-két nő, akik puszta jelenlétükkel is kellemesebbé tették a feszült időket. Szövődtek szerelmek is, bár olyanról nem tudunk, hogy a barikádokon, vöröskeresztes helyiségekben születő románcok házasságba, élethosszig tartó kapcsolatba fordultak volna.
Eörsi László a Corvin közi csoporthoz ápolónőként csatlakozó Horváth Zsuzsanna és a nála 10 évvel fiatalabb parancsnok, Iván Kovács László történetét emeli ki. Amikor a férfit ’57 márciusában elfogták, és a nőt is letartóztatták, amikor csomagot vitt neki a börtönbe, ezt mondta:
… vele együtt, egy napon végezzenek ki, mert nagyobb büntetés az, hogy élni kell. Vállalom Kovács Lászlóval a bűnrészességet.
Iván Kovácsot halálra ítélték és kivégezték, Horváth Zsuzsannát hat év börtönre ítélték, ahol az állambiztonság – gyermekeivel zsarolva – beszervezte. Ugyancsak a Corvin közben talált egymásra Pongrácz Gergely és Vizi Zsuzsanna, el is jegyezték egymást. Ám amikor sebtében esküvőre került volna a sor, a nő nem mert belevágni, hiszen csak néhány hete ismerte a párját: Pongrácz nyugatra menekült, Vizi itthon maradt.
Bátor, kivételes kiállás
Ha a bátor kiállást keressük ’56 hősnőiben, Bencze Gizellát lehet említeni. Mindössze 15 éves volt, a forradalom előtt betanított munkásként dolgozott, a sorsdöntő napokban a Baross téri csoporthoz csatlakozott, gyakran vállalt járőrszolgálatot is. Amikor elfogták, kerek perec megtagadta, hogy társaira terhelő vallomást tegyen, kijelentette, amennyiben bántódásuk esik, sorsukat ő is vállalni akarja.
Később belement, hogy a belső elhárítás beszervezze, de egyetlen jelentést sem írt, és miután elkezdték fenyegetni kerek perec megmondta, hogy egyetlen „ellenforradalmárnak” sem fog ártani, nem hajlandó az állami szerveket segíteni.
A megtorlások tetőfokán rendkívül bátor lépés, kivételes kiállás volt ez a részéről
– emeli ki Eörsi László.
Fegyverrel a kézben is sok nő tett tanúbizonyságot rendkívüli bátorságról. Wittner Mária már október 23-án, a rádió ostromában is részt vett, másnap reggel csatlakozott a rendőrök és a szovjetek elleni harchoz. Több felkelőcsoportban is harcolt, sebesülteket és lőszerutánpótlást szállított, benzines palackokat töltött, de tagja volt annak az egységnek is, amelyik megtámadta és lefegyverezte a X. kerületi rendőrkapitányság rendőreit. November 4-én szembeszállt a szovjet tankokkal, nagyon súlyosan megsebesült.
Márton Erzsébet a Széna téri felkelőkhöz állt, majd november 1-jén különleges feladatot kapott: rajparancsnokként ÁVH-s tisztek és a diktatúra működtetői után kutatott Budapesten és több vidéki városban igen jó eredménnyel. Az ő egysége tartóztatta le például Marosán Györgyöt, a PB tagját, a diktatúra „öklét”, illetve Nagy Dánielt, az Elnöki Tanács elnökhelyettesét.
L. Kiss Margit a rendőrségtől állt a forradalmárok közé, derekasan kivette részét a harcokból, ahogy későbbi perében a vád fogalmazott: „napokon keresztül feküdt tüzelőállásban fegyverrel a szovjet csapatok ellen…”.
Hat halálos ítélet
A kádári megtorlás nem kímélte a nőket, mértéke azon múlt, ki milyen mélységig kapcsolódott be a forradalmi eseményekbe, illetve csak érintőlegesen vett bennük részt, vagy kitartott a végsőkig. A 225 kivégzett között hat nő is volt, közülük négyen „pesti lányok”: Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet, Havrilla Béláné Sticker Katalin, Magori Mária és Tóth Ilona. Sticker Katalin ráadásul november 7-én átlépte a határt, Bernben talált menedéket.
Elsőfokon halálra ítélték Márton Erzsébetet és Wittner Máriát is, büntetésüket másodfokon 15 évre, illetve életfogytig tartó szabadságvesztésre mérsékelték. Életfogytiglant kapott még Hrozova Erzsébet és L. Kiss Margit is, ők Wittner Máriával együtt 1963-as „nagy amnesztia” idején sem szabadulhattak, hanem csak 1970-ben.
Kimelt kép: BALLA DEMETER / HEGYI ZSOLT JOGÖRÖKÖS ADOMÁNYA / FORTEPAN
