A természettudományos kutatások főként múltban lezajlott, megtörtént eseményekkel foglalkoznak, elhanyagolhatóan kevés köztük, ami a jövőt fürkészi. Ez már csak azért is „meglepő”, mert a napjainkban megélt környezeti válságot, akár csak a klímaváltozást, a biodiverzitás csökkenését, élőhelyek eltűnését, inváziós fajok egyre nagyobb térhódítását tekintve rendkívül fontos lenne tudni, merre haladunk, mi vár ránk a jövőben.
A jövőt ugyanis képesek vagyunk formálni, ha tudjuk, de legalábbis megalapozottan sejtjük, mivel kell majd szembesülnünk. A társadalomtudományokban a jövőkutatás idehaza elfogadott diszciplína, a természettudományok terén is nagy lenne rá az igény a „gyakorlati oldal részéről” – mondta el Dr. Báldi András tudományos tanácsadó, az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport vezetője a Magyar Természettudományi Társulat Csalások, csúsztatások, csalafintaságok a tudományban című konferencián tartott előadásában.
Ezt felismerve indították el a Környezeti jövőkutatás – Magyarország 2050 projektet, amely összefoglalásának publikálása a napokban várható – ezekről kérdeztük a professzort.
Semmi jóra nem számíthatunk?
A 30 év múlva hazánkban uralkodó környezeti állapotokat nyilvánvalóan nem lehet tűpontosan meghatározni, hiszen ehhez nem elég a jelenlegi trendek továbbvitele. Számba kell venni a technológia elképesztő fejlődését, a robotizációt, a mesterséges intelligenciát, a társadalmi és gazdasági változásokat és nem soroljuk, számos bizonytalan, előre megjósolhatatlan tényezőt. A jövőkutatás interdiszciplináris csoportok közös munkája, közös gondolkodás, célja pedig a komplex világ megértése, a tudás szintetizálása.
Nem megyünk bele a munka részleteibe, módszertanába, hanem nézzük, számtalan tudományág válogatott művelői milyen környezeti, természeti állapotokat vetítenek elő Magyarországon 2050-re. Elöljáróban: nem sok jót.
A vidék fokozatosan elsorvad, elnéptelenedik. Azt ugyan nem lehet számszerűsíteni, a lakosság hány százaléka él majd 30 év múlva sok tíz- vagy százezres városokban, de az elég valószínű, hogy a mai „falusi idill” háztájival, apró kis gazdaságokkal legfeljebb mutatóban marad. A természeti környezet is nagy mértékben átalakul.
Több mint 90 százalékos veszteség
Eltűnik a biológiai sokféleség, a változatosság, a tájat kevés, és azonos fajokból álló, egysíkú élőhelyek fogják uralni
– mondja a 24.hu-nak Báldi András.
Ez azt jelenti, hogy míg ma leülünk egy mezőre, a növények fajgazdagsága mellett néhány percen belül több tucatnyi csúszó, mászó, repülő gerinctelent, akár kisemlősöket figyelhetünk meg, miközben legalább ugyanennyi madarat látunk, hallunk. Harminc év múlva ilyen már nagy valószínűséggel nem lesz, a szakember Hollandiát hozza példának. Az országot, ahol amit nem építettek be, ott ültetvények és zöld sivatagoknak beillő gazdasági legelők feszítik egymásnak a vállukat.
A magyar réteken percek alatt százával, ezrével lehet hálózni a szöcskéket, sáskákat, Hollandiában ilyennel nem is akarnak foglalkozni: úgysem találunk semmit – mondják az ottani szakemberek. Ugyanez érvényes főleg mezőgazdasághoz kötődő madarakra, a vizek élővilágára, a vizes élőhelyekre utalt hüllőkre, kétéltűekre, gerinctelenekre. A mai viszonyokhoz képest az ország „kipusztul”, színtelenné válik, de a laikus ebből a saját szemével keveset lát majd. Ha valaki nem nézi, nem is veheti észre az apróságok eltűnését, hogy a kertben repkedő rovarok harminc fajt képviselnek-e vagy csak egyet.
Más lesz és szegényebb
Európa elég forrást biztosít a természetvédelem számára ahhoz, hogy megvédje azt a néhány karizmatikus fajt, amit meg akar védeni; ilyenek a medvék, farkasok, hiúzok, vagy például a nagy ragadozó madarak, egyes ritka virágok, stb. Lesznek majd egyes apró élőhelyszigetek, megőrzött vagy rekonstruált ökoszisztémák, ahol sikerül őket megőrizni és bemutatni: íme, itt vannak
– érzékelteti a szakember. Erre lehet mondani: mutatóba még maradt valami.
Megmaradnak persze a vadgazdaság szempontjából fontos fajok, őz, szarvas, róka, fácán, vaddisznó, ezért is írtuk azt, hogy a pusztulásból a felületes szemlélő csak akkor értesül majd, ha felhívják rá a figyelmét.
Jókora változást hoznak az inváziós állat- és növényfajok, ezek terjedése még tovább csökkenti a biodiverzitást: ezek az idegenhonos fajok egész ökoszisztémákat fognak létrehozni Magyarországon. Ezek nyomán nemcsak más lesz az élővilág, de sokkal szegényebb is, az agresszívan terjeszkedő invazív élőlények ugyanis a legtöbb őshonos fajt kiszorítják élőhelyükről. A növények szinte monokultúrákat alkotnak, az állatok „kitúrják”, esetenként el is pusztítják vetélytársaikat.
Ledönt a lábunkról
A sokszínűség elvesztése egyben sérülékenyebbé teszi a természetes közösségeket, amelyeknek pedig egyre fokozódó kihívásokkal kell szembenézniük. A következő 30 évben a klímaváltozás hatásai mind szélsőségesebben jelentkeznek majd, a társadalom igényeinek növekedésével és az életkor meghosszabbodásával nő a környezet terhelése.
Mindezt a környezeti elszegényedést persze folyamatként képzeljük el a végén csattanóval, mint mikor az ember influenzás lesz: egy darabig nem is tud a fertőzésről, a kezdődő tünetek mellett még próbálja végezni mindennapi tevékenységét, míg a betegség szó szerint le nem dönti a lábáról. Akkor jön a doktor – de ki orvosolja majd környezetünk »bedőlését«?
– veti fel Báldi András.
A megelőzés nyilvánvalóan mindenki elemi érdeke, amint a projekt eredményei megjelennek, benne részletes és átfogó jövőképekkel – a jövőkutatás folytatása mellett – megkezdődhet a kutatási tervek készítése kinek-kinek a maga területén, illetve a döntéshozók meggyőzése, felkészítése a tudományos eredmények alapján.
Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
