Tudomány

Ennél menőbb űrruha még nem készült

A Richard Branson brit milliárdos által alapított Virgin Galactic terve az, hogy turistákat juttasson az űrbe. A vállalat célja hónapokon belül megvalósulhat.

A cég szerdán mutatta be új űrruháját, melyet az Under Armourral terveztetett – írja a CNN. A kék öltözék speciális szövetből készült, melynek segítségével az utasok felszállás közben is kényelmesen érezhetik magukat, de kellő védelmet is nyújt a viselőknek. Az Under Armour szerint a ruha a hő megtartásában is segít.

A teljes öltözékhez alapréteg, űrruha, lábbeli, edzőruha és kabát tartozik.

A bemutatón Branson maga is felöltötte a ruhát. A milliárdos saját öltözéket is készítetett, melyet a sikeres tesztrepülések után a Virgin Galactic első utasaként fog viselni. A cég szerint 2020-ben szállítanak először turistát az űrbe.

Az Under Armour azt tervezi, hogy korlátozott számban speciális cipőket és pólókat is árusít majd, az űrruhák viszont mind egyediek lesznek, így a tömeggyártás szóba sem jöhet.

A Virgin Galactic rakéta meghajtású repülője, a SpaceShipTwo nagyjából 12 ezer méteres magasságba emelkedik majd, itt pedig a gépről leválik az űrsikló, amely még magasabbra  repül. Az utasok így néhány percig megtapasztalhatják a mikrogravitációt, és a szokásos repülési magasság felett csodálhatják meg a Földet.

Eddig nagyjából 600 ember jelentkezett a vállalatnál, egy-egy jegy 250 ezer dollárba, azaz mintegy 75 millió forintba kerül. A teljes út két óráig fog tartani.

Kiemelt fotó: YouTube/Virgin Galactic

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik