Tudomány

Csillagközi objektumot örökítettek meg a Naprendszerben

Az eddigi legjobb felvételt készítette a NASA Hubble űrteleszkópja a Naprendszeren kívülről érkezett 2I/Borisov üstökösről – írja az MTI. Az égitestet 2019 augusztusának végén észlelték.

Hivatalos: csillagközi objektumot találtak a Naprendszerben
A Nemzetközi Csillagászati Unió megerősítette, hogy az üstökös a Naprendszeren kívülről érkezett.

A Hubble október 12-én örökítette meg az objektumot, a képen az üstökös magja körüli porkoncentráció látható. Az égitest magja nagyjából 1 kilométer átmérőjű lehet, és túl kicsi ahhoz, hogy az űrteleszkóp érzékelni tudja. Az üstökös 177 ezer kilométer per órával száguld a Naprendszerben. A Hubble a hétvégén mintegy 420 millió kilométer távolságból figyelte meg.

A 2I/Borisov a második ismert csillagközi objektum a Naprendszerben.

Az elsőt, az ‘Oumuamuát 2017-ben fedezték fel. Fontos különbség, hogy utóbbi égitestet csak későn azonosították, így a kutatóknak alig volt idejük tanulmányozni. A 2I/Borisov ezzel szemben még csak most közeledik a Nap felé, így rengeteg adatot gyűjthetnek róla.

Kép: NASA, ESA, and D. Jewitt (UCLA)

Az üstököst először egy krími amatőr csillagász, Gennagyij Boriszov észlelte. David Jewitt, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint rejtély, hogy a két csillagközi objektum miért ilyen különböző. A 2I/Borisov nagy meglepetésre sokban hasonlít a Naprendszer üstököseire.

Az égitest december 8-án lesz a legközelebb a Naphoz, és 2020 közepén éri el a Jupiter távolságát, majd ismét kilép a csillagközi térbe. A Hubble 2020 januárjában folytatja az üstökös megfigyelését, és más teleszkópok is figyelemmel fogják kísérni. A kutatók szerint a Borisov és az Oumuamua észlelése csak a kezdet, rövidesen újabb idegen objektumokat találnak majd rendszerünkben.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.