Tudomány

Ide költözzön, ha biztonságban akar lenni egy világjárvány alatt

Korábban már készült tudományos statisztika arról, hogy melyek lennének a legbiztonságosabb helyek egy zombivírus kitörése esetén. Kutatók most egy kicsit reálisabb, de szerencsére egyelőre még mindig nem azonnali fenyegetést jelentő katasztrófára készültek fel hasonlóan: az Új-Zélandon található Otagói Egyetem kutatói kiválasztották azt a 20 országot, ami biztonságban maradhat egy globális járvány idején, és ha szükséges, újra tudja építeni az emberiséget, és benépesíteni a Földet. Sajnos Magyarország finoman szólva is lemaradt a listáról.

Idegtudományi gyorstalpaló leendő zombivadászoknak
Mit tud az agykutató a zombikról? És mit tud a nem zombikról?

A szakértők abból indultak ki, hogy alapvetően a szigetországoknak lenne esélyük arra, hogy egy vírus terjedését megállítsák, ezért olyan területeket kerestek, amelyeket teljesen tenger veszi körül, és nem kötődnek országhatárral vagy hidakkal más országokhoz – írja a Science Alert. Az apró szigeteket alapvetően kizárták a versenyből, hiszen itt nincsenek meg a technológiai feltételek és a szükséges szaktudás ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló, fejlett technológiai társadalmat tudjanak visszaépíteni a katasztrófa után. Ezért

az ENSZ által elismert, 250 ezer főnél népesebb szigetországok közül válogattak.

Végül megállapítottak húsz országot, ami jó menedéknek számíthatna egy globális járvány esetén, de közülük is három emelkedett ki igazán: Ausztrália, Új-Zéland, majd Izland. Felkerült még a listára, bár messze az első háromtól kullogva Japán, Barbados, Kuba, Fidzsi és Jamaica is, de ezek fokozatosan kevésbé esélyesek arra, hogy egy világjárvány után visszaépítsék a társadalmat.

Fotó: iStock

Nem meglepő módon azok az országok végeztek az élen, amelyeknek magas a GDP-jük, képesek önállóan ellátni magukat energiával és élelemmel, valamint nem érintkeznek egy másik országgal sem. Néhány megvizsgált országban nem volt megfelelő az élelmiszerellátás, nem volt politikai stabilitás, vagy technológiai szinten maradtak el a többiektől.

A kutatók figyelmeztetnek, hogy a biológiai fegyverek létrejöttével egyre nagyobb az esélye annak, hogy ez a katasztrófa tényleg bekövetkezzen. Bár még nincs azonnali fenyegetés, érdemes lehet készülni ezekre az eshetőségekre is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik