Tudomány

Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást

Egy friss tanulmány szerint nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást, és a megszégyenítés nem segít a probléma megoldásában – írja az MTI. A Brit Pszichológiai Társaság kutatása alapján Nagy-Britanniában 2005 és 2017 között 18 százalékkal nőtt az elhízottak aránya, jelenleg minden negyedik brit felnőtt elhízott.

A kutatók szerint ezt a növekedést nem magyarázza a motiváció hirtelen elvesztése.

Az új tanulmány alapján azoknál alakul ki a legnagyobb eséllyel egészségtelen testtömeg, akiknél eleve nagy az elhízás genetikai kockázata, illetve akik olyan társadalmi, iskolai és munkakörnyezetben élnek, amely túlevést és mozgásszegény életmódot okozhat. A szakértők úgy vélik, hogy az elhízáshoz a gyermekkori traumák is hozzájárulhatnak, a túlsúlyuk miatt specialistát felkeresők majdnem fele számolt be nehéz gyerekévekről.

Fotó: iStock

A kutatók felhívták arra is a figyelmet, hogy ha az egészségügyi kampányok és szakemberek megszégyenítik az embereket a testsúlyuk miatt, az gyakran még több evéshez és hízáshoz vezet.

A pszichológusok segíthetnek az egészségügyi szakembereknek az elhízásról való hatékonyabb kommunikáció megtanulásában. Ha az elhízást könnyű lenne gyógyítani, mi nem volnánk itt és nem írtuk volna meg ezt a tanulmányt. Akármekkora az akaraterő, ha az ember nem jut a megfelelő élelemhez, az életkezdés kedvező feltételeihez, akkor nehéz lesz”

– mondta Angel Chater, a tanulmány szerzője és a Bedfordshire-i Egyetem munkatársa.

A szakértők szerint a problémát úgy érdemes megközelíteni, mint a dohányzást.

A kormány évtizedeken át minden szinten folytatta a kampányt az egyes dohányosoknak nyújtott segítségtől a politikai döntésekig. Mára látható, hogy jelentősen csökkent a dohányosok és a dohányzás miatti megbetegedések aránya is”

– nyilatkozta Sarb Bajwa, a Brit Pszichológiai Társaság igazgatója.

A kutatók nem támogatják, hogy az elhízást betegségnek minősítsék, mert ezzel elterelhetik a figyelmet arról, hogy az állapoton lehet változtatni.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik