Tudomány

Holtában is mozog az ember

Ausztrál kutatók timelapse-kamerával rögzítették, hogy miként mozognak a holttestek a szerves anyag bomlása közben – számol be az MTI. A kamerák 17 hónapon keresztül 30 percenként készítettek fotót a testekről.

A felvételek alapján a végtagok a kiszáradás és bomlás közben mozogtak.

Alyson Wilson, a csapat tagja kiemelte: a vizsgálat fontos lehet a gyilkossági ügyek és más halálesetek tisztázása során.

Azt figyeltük meg, hogy a karok jelentősen elmozdultak: az elején még a test mellett fekvő karok a vizsgálat befejezésekor már távolabb voltak a testtől. Az egyik kar előbb eltávolodott, aztán megint a test közelébe került, szinte érintette”

– mondta a kutató.

A kísérletet a Sydney közelében fekvő rejtett erdei létesítményben, a Tafonómia Kísérleti Kutatóintézetben végezték. A tafonómia az élőlények tetemeinek halál utáni folyamataival foglalkozik. A kutatóintézetet három évvel ezelőtt hozták létre, hogy a holttestek változásait elemezzék változó körülmények között a különböző bűncselekmények feltárásához. Wilson szerint a végtagok mozgását a zsugorodó és összehúzódó inak okozzák.

Xanthe Mallett, a Newcastle-i Egyetem szakértője hozzátette: a kutatás eredményei segíthetik a bűnügyi nyomozók munkáját, mivel igazolják, hogy egy hosszú ideje halott test pozíciója nem ugyanolyan, mint a halál bekövetkeztekor.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.