Tudomány

Szívproblémát okozhat egy gyakran használt antibiotikum

Orvosok azért szeretnek fluorokinolontartalmú antibiotikumokat felírni a betegeknek, mert szájon át szedve is legalább annyira hatásosak, mint intravénásan, és rengeteg baktérium okozta problémára megoldást nyújtanak. Csakhogy most sokadszorra merülnek fel problémák az összetevővel, ezúttal a Ciprofloxacin vagy Cipro nevű antibiotikumok esetében, egy friss kutatás ugyanis kimutatta, hogy legalább két szívproblémához köthető a szedésük – derül ki egy sajtóközleményből.

A Brit Kolumbia-i Egyetem azt vizsgálta, hogy egy másik, amoxicillin tartalmú antibiotikummal szemben hogyan reagál a test a fluorokinolonra. A kutatást több mint kilencmillió ember magán- és nyilvános, anonim egészségügyi adataiból kiválasztott 125020 fővel végezték el, és kiderült, hogy közülük 12505-nek volt  fluorokinolontartalmú antibiotikum szedése után szívbillentyűhibája, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy visszafelé folyt a vér a szívükbe.

Fotó: iStock

A Journal of the American College of Cardiology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból az is kiderül, hogy a legnagyobb veszélyben a páciensek a szedés utáni 30 napban voltak. A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen antibiotikumok 2,4-szer akkora kockázatot jelentenek a szívbillentyűhibára, és egy másik szívbetegségre is, bár utóbbit egy korábbi kutatás mutatta ki.

A fluorokinolon típusú vegyületeket mintegy 30 éve használják bakteriális infekciók kezelésére. Korábban azért vizsgálta őket az Amerikai Egyesült Államok gyógyszerügyi hatósága, az FDA, mert mentális problémákat megjelenésével hozták őket összefüggésbe.

Akkor szigorítottak a biztonsági előírásokon, előfordulhat, hogy újra szükség lenne erre.

A szakértők remélik, hogy a kutatás hatására azok az orvosok, akik egyébként is szívbeteg pácienseket kezelnek, kétszer is meggondolják, hogy fluorokinolontartalmú antibiotikumokat írjanak-e fel számukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik