Tudomány

Olyan esemény közeledik, amire évszázadok óta nem volt példa

360 év után először fordul majd elő Greenwich-ben, hogy az iránytűk épp a valódi észak felé mutassanak – írja a ScienceAlert. A bolygó mágneses mezejének alakulása miatt a mágneses észak folyamatosan vándorol, míg a valódi vagy földrajzi észak állandó, és a forgástengely jelöli ki.

A földrajzi és a mágneses észak közti eltérést mágneses elhajlásnak nevezik. A különbség miatt az iránytűk valójában általában nem a valódi észak felé mutatnak, hanem attól egy kicsit nyugatra vagy keletre.

Fotó: iStock

Az északi és déli mágneses sarkpontokat összekötő képzeletbeli vonal, az úgynevezett agonikus vonal évente nagyjából 20 kilométert halad nyugati irányba, szeptemberben pedig 360 év után először esik majd épp a greenwichi délkörre.

A Királyi Obszervatórium megalapítása óta ez lesz az első alkalom, amikor a földrajzi és geomágneses koordináták épp Greenwich-ben esnek egybe.

Idővel az agonikus vonal átvonul majd az Egyesült Királyságon, 2040-re pedig az ország iránytűi a földrajzi északi pólustól enyhén keleti irányba mutatnak majd.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik