Tudomány

Ezeken a bolygókon a földinél is gazdagabb élet lehet

A Földre az élet bölcsőjeként, különleges, egyedi helyként tekintünk. Ideális távolságra van a Naptól, hogy hasznosítsa éltető energiáját, de még ne legyen túl nagy a forróság, a mágneses mező védi az űrből érkező sugárzástól, az atmoszféra burokban tartja az életet. És persze a folyékony víz, ahol annak idején minden elkezdődött.

Egy új kutatás azonban most arra utal, hogy ezek a körülmények nem is olyan hihetetlenül ritkák az univerzumban. A Chicagói Egyetem Dr. Stephanie Olson vezette csapata egy, a NASA által fejlesztett szoftverrel modellezte az exobolygókon feltételezett körülményeket – írja az IFLScience. Elsősorban óceánokra, folyékony vízre fókuszáltak, hiszen – legalábbis földi körülmények között – ez az élet kialalkulásának és fennmaradásának alapja.

A kulcs a feláramlás, ami a mélyben lévő tápanyagot a felszínre emeli, ezért a kutatók úgy vélik, ha lakható, életre alkalmas exobolygókat keresünk, azokat a feltételeket kell keresnünk, amelyek az óceánok erőteljesebb feláramlásának kedveznek. A modellszámítások alapján ezek a feltételek például a kontinensek jelenléte, sűrűbb légkör és lassabb keringés, magyarán elméletben

létezhetnek olyan bolygók, ahol az életfeltételek még a földi viszonyoknál is kedvezőbbek.

Közvetlen bizonyítékok gyűjtéséről ma még nem is álmodhatunk, ám ez a kutatás is segít abban, hogy a tudósoknak milyen exobolygókra érdemes fókuszálniuk.

Kiemelt kép: MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRARY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik