Tudomány

Időjárás: idén elmaradt a nyárzárás

Hosszú évek tapasztalata alapján axiómaként él a magyar köztudatban, hogy augusztus 20. után vége a nyárnak, strandolós programot már nem tervezünk. Sőt, belföldön lehetőleg semmilyet sem, mert jön a lehűlés és az esők. Ez kivételesen az a „népi megfigyelés”, aminek megvan a természettudományos magyarázata – pontosabban megvolt, mert az utóbbi egy-két évtizedben nagyot változott a helyzet.

Kompenzálják a napot

Június 21., vagyis a nyári napforduló után az északi féltekén egyre csökken a napsugarak beesési szöge, így napról napra kevésbé képesek felmelegíteni a felszínt. Csakhogy addigra az óceánok és a szárazföldek hatalmas hőtöbbletet raktároztak már el, amit elkezdenek kisugározni:

Ez a kibocsátott hő jó két hónapig pótolja a gyengülő napsugárzást, sőt tovább növeli a hőmérsékletet, ennek köszönhetően tart a nyár augusztus végéig

– magyarázza a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Augusztus 20., a vízválasztó

Augusztus vége felé, jellemzően 20. környékén a kontinensek és a tengerek fajhője – nagyon csúnyán, de érthetően fogalmazva – elfogy, nem képes tovább kompenzálni, megkezdődik a lehűlés. Ezt általában egy hidegfront tartósítja, ami a nyugat-keleti áramlással amúgy is 7-10 naponta érkezik térségünkbe:

az augusztus 20. utáni markáns hidegfrontok után a rendszerben már nincs energia az újbóli jelentős felmelegedéshez.

Vannak persze kivételek, de sok év átlagát tekintve ez a nyárzárónak vagy szezonzárónak is nevezett augusztus végi időjárási jelenség oka. Csakhogy a klímaváltozásként ismert folyamat miatt bolygónk évi átlaghőmérséklete már most egy Celsius-fokkal meghaladja az ipari forradalom előtti szintet, ami óriási változásokat generál a mindennapjainkban.

Már csak két Celsius-fokra vagyunk a visszafordíthatatlantól
A jégolvadás a klímaváltozás egyik legfenyegetőbb következménye.

Elmaradt a nyárzáró

A szakember teljesen logikusan világít rá: „minél jobban befűtünk, annál később jön a kiegyenlítődés. Jelenleg 10-15 napos »csúszásban« vagyunk, és most úgy tűnik, a hőmérsékleti értékeket tekintve még a szeptember is »nyári hónap« lesz”.

Jelen helyzet kiválóan példázza ezt, ugyanis szerdán mondhatni menetrend szerint megérkezett az előre jósolt hidegfront, amelynek ereje viszont jóval alulmúlta a várakozásokat. Tőlünk délkeletre egy rendkívül erős anticiklon vetette meg a lábát, ami az Alpok térségében megállította, felemésztette a nyugatról érkező frontot.

Hazánk nyugati tájain pár fokos lehűlésre ugyan elég volt az ereje, de nem tud végigvonulni szokásos több ezer kilométeres útján kelet felé, de néhány fokos átmeneti enyhülésen túl még Magyarország időjárását sem képes érdemben befolyásolni.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Marad a kánikula

Ha nagyon kisarkítjuk, az idei nyárzáró front felkenődött az Alpok nyugati lejtőire, itthon az említett anticiklon miatt marad a kánikula. A következő napokban országszerte visszamelegszik az idő, napokon belül újra 30 fok feletti hőmérsékletek várhatók 33-34 fokos délutáni csúcsokkal.

Amennyire most látszik, ez így is marad augusztus végéig, pillanatnyilag 28. környékén esélyes újabb hidegfront érkezése.

A kánikula tehát várhatóan szeptember első napjaira megszűnik, ám a nyáriasan meleg várhatóan még jó ideig kitart.

A részletek

Nézzük most az előttünk álló hét időjárását a Kiderül.hu szerda reggeli előrejelzése alapján.

Szerdán

  • Az ország északnyugati felén a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők lesznek, másutt többnyire derült, napos időre számíthatunk.
  • Főként északon, északnyugaton alakulhat ki néhol zápor, zivatar. Már a keleti területeken is egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharos lesz az északnyugati, északi szél.
  • A csúcshőmérséklet nyugaton 22, 30, keleten 30, 37 fok között alakul.

Csütörtökön

  • Az ország északnyugati, északi felén hosszabb erősen felhős időszakok is lesznek, és arrafelé elszórtan, délebbre – ahol a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.
  • Legfeljebb néhol lehet zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél élénk, északkeleten néhol erős lesz, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 32 fok között alakul.

Pénteken

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk, többnyire kevés, nyugaton esetleg több fátyol- és gomolyfelhővel.
  • Legfeljebb nyugaton fordulhat elő néhol futó zápor.
  • Az északkeleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 33 fok között várható.

Szombaton

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk többnyire kevés, délnyugaton, nyugaton időnként több gomolyfelhővel.
  • Inkább csak délnyugaton, nyugaton lehet néhol zápor, zivatar.
  • A keleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között várható.

Vasárnap

  • Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel.
  • Helyenként zápor, zivatar előfordulhat.
  • A keleti, délkeleti szelet néhol élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű.

Hétfőn

  • Gomoly- és fátyolfelhős, napos idő várható.
  • Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat.
  • A délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik