Tudomány

E-cigaretta juttathatott kórházba 50 embert

Az Egyesült Államok hat államából mintegy 50 ember került kórházba a közelmúltban súlyos légúti megbetegedéssel, amelyet orvosok szerint az e-cigarettázás vagy más vaporizátor szívása okozhatott.

Egyelőre nem történt haláleset, de a betegek közül többen is nagyon súlyos állapotba kerültek.

Egyesek a betegség kezdetét egy szívrohamhoz, mások influenzához hasonlították. A tünetek között szerepelt légszomj, fáradtság, mellkasi fájdalom és hányás is. Az orvosok szerint a megbetegedések hasonlóak ahhoz, mint amikor a szervezet egy maró hatású anyag belélegzésére reagál – idézi az MTI.

Egyelőre nincs meg a „bűnös”

Wisconsini egészségügyi illetékesek arról számoltak be, hogy a közelmúltban 15 ilyen esettel találkoztak, és 15 további megbetegedést vizsgálnak. New Yorkban 10 esetet vizsgálnak, Illinoisban hatot, Minnesotában pedig négyet, de Kaliforniában és Indianában is kutatják, hogy vannak-e hasonló megbetegedések – tudósít az MTI.

Kifejezetten olyan esetekkel foglalkoznak, amelyeknél a páciens az elmúlt három hónapban e-cigarettát vagy más vaporizálót lélegzett be. A megbetegedettek többsége tinédzser, de felnőttek is vannak köztük. Egyelőre nem tudták egyetlen vaporizálóeszközhöz vagy folyadékhoz kötni a megbetegedéseket.

Illusztráció. Fotó: Michal Fludra/NurPhoto

Miért pont most?

Bár az e-cigarettákat a dohányzásnál kevésbé veszélyesként tüntették fel, szakemberek szerint a gyerekek egészségét, fejlődésben lévő agyát károsíthatja a nikotin belélegzése, és az e-cigarettázás után hajlamosabbak lesznek rászokni a hagyományos cigarettára is. Néhány vaporizált termékben más egészségre ártalmas anyag is lehet, egyebek mellett ízesített vegyületek és olajok, amelyeket a marihuána szívásához használnak.

Az orvosok arra is keresik a választ, hogy miért most kerülnek elő ezek a súlyos megbetegedések, amikor az e-cigaretta már évek óta elterjedt, és több mint tízmillió amerikai használja. Mint mondák, ennek egyik magyarázata az lehet, hogy korábban az ilyen megbetegedéseket nem hozták összefüggésbe a vaporizált folyadékok belélegzésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik