Tudomány

Kincsekre bukkantak az elsüllyedt városnál

Szakértők egy csoportja az elsüllyedt ókori egyiptomi városnál, Herakleionnál folytatott vizsgálatot – írja a Live Science. Az expedíció során páratlan leletekre bukkantak, többek közt templomok romjait, arany ékszereket és érméket, illetve egy ünnepi hajó egy darabját tárták fel.

Herakleion kora egyik legnyüzsgőbb városa volt. A települést az időszámítás előtti 8. században emelték a Nílus deltájánál, később pedig Egyiptom egyik legfontosabb kikötőjévé vált. Nagyjából 1500 évvel alapítása után Herakleiont elnyelte a tenger, jelenleg pedig mintegy 45 méterrel fekszik a vízfelszín alatt.

Felfedezése óta a régészek különböző leleteket találtak a romoknál. A legutóbbi, két hónapon át tartó feltárás során egy hatalmas templom, illetve egy kisebb görög templom maradványait is azonosították. A nemzetközi kutatócsapatot Franck Goddio víz alatti régészeti specialista vezette. Ő volt az, aki 2000-ben felfedezte a várost.

A térségben eddig 75 hajó roncsát találták meg, a mostani kutatás alatt pedig a 61-es számú, 13 méter hosszú hajó hiányzó darabjait is sikerült azonosítani.

A roncson belül több kincset, így arany és bronz érméket, illetve egy ékszert is felfedeztek.

A szakértők egy másik elsüllyedt települést, Canopust is megvizsgálták. A lelőhelynél a csoport korábban ismeretlen településrészletekre, érmékre, gyűrűkre és fülbevalókra bukkant.

Kiemelt fotó: Facebook/Ministry of Antiquities وزارة الآثار

Ajánlott videó

Olvasói sztorik