Tudomány

Agyevő amőba okozta a férfi halálát

Egy vízben élő ritka agyevő amőba miatt halt meg egy amerikai férfi, miután egy mesterséges tóban úszott Észak-Karolinában – írja az MTI. Eddie Gray azt követően betegedett meg, hogy július 12-én a Cumberland megyei Hope Millsben működő Fantasy Lake Water Park nevű vízi vidámpark tavában úszott.

Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) megerősítette, hogy a férfi halálát az agyevő amőbaként ismert Naegleria fowleri nevű kórokozó okozta.

A faj meleg, szennyezett vizekben szaporodik, lenyelve nem vált ki megbetegedést, orrba kerülve viszont akár halálos is lehet.

Az egysejtűvel való érintkezést követő kilenc napon belül súlyos tünetek alakulhatnak ki, így erős fejfájás, láz, émelygés és hányás, majd nyakmerevedés, agyvérzés és kóma léphet fel.

Kép: iStock

Egészségügyi szakemberek szerint a Naegleria fowleri mindössze 145 embert betegített meg az Egyesült Államokban 1962 és 2018 között, ebből öt eset Észak-Karolinában történt. Az egyik 2016-ban, amikor egy ohiói diákot egy hajóról a vízbe dobtak a charlotte-i U.S. National Whitewater Center szabadtéri rekreációs központban. A 18 éves Lauren Seitz 11 nappal később meghalt.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik