Tudomány

Ezért éri meg kutyákkal játszani

Egy új tanulmány szerint elég 10 percet játszani házi kedvenceinkkel, hogy jelentősen csökkenjen a szervezetünkben lévő stresszhormonok szintje – írja az IFLScience. A Washingtoni Állami Egyetem csapata 249 főiskolai tanulót vont be a vizsgálatba, a diákokat aztán négy csoportba osztottak be.

Fotó: iStock

Az első csoportban az alanyok 10 percet játszhattak macskákkal és kutyákkal, míg a másodikban a résztvevők csak megfigyelők voltak. A harmadik csoportban egy olyan 10 perces videót néztek, amelyben állatokról készült képeket mutattak, a többi alanyt pedig semmilyen inger nem érte, de azt ígérték nekik, hogy később tíz percig kutyákkal és macskákkal lehetnek. A kísérlet előtt és után a résztvevőktől nyálmintát gyűjtöttek be, hogy felmérjék a fő stresszhormon, a kortizol szintjét.

Az adatok alapján a hormon szintje legjelentősebben az első csoportnál esett vissza, de a többi alanynál is kimutattak némi csökkenést.

Patricia Pendry, a tanulmány társszerzője szerint korábban is tudták, hogy a hallgatók szeretnek állatokkal lenni, a vizsgálattal azonban azt is igazolták, hogy az interakció befolyásolja a kortizolt. Mindez a fizikai és a mentális egészségre is pozitív hatással lehet.

A kutatók nem részletezték, hogy mi állhat a jelenség hátterében, korábbi tanulmányok viszont már bizonyították, hogy az állatok képesek társas és érzelmi támogatást nyújtani, ami segíthet a stressz csökkentésében.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik