Tudomány

5 gondolat Nikola Teslától, amitől jobbá válhat az életünk

Évről évre jelennek meg a piacon újabb motivációs és életvezetéssel kapcsolatos könyvek, amik azzal foglalkoznak, hogyan válhatunk sikeresebbé a magánéletünkben, karrierünkben, vagy hogyan lehetünk boldogabbak. Ha ez a célunk (mint ahogy majdnem mindenkinek), érdemes azok gondolatait is megismernünk, akik valami igazán meghatározót tettek le az asztalra, megváltoztatva világunkat.

Nikola Tesla fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus nevéhez 146 szabadalom és rengeteg találmány fűződik, ő volt a világ egyik legjelentősebb és leghíresebb feltalálója, aki elsősorban az elektromosság, mágnesesség és gépészet terén adott sokat az emberiségnek. Azt már kevesebben tudják, hogy filozófusként sokat elmélkedett az élet dolgain is, sokszor a fizika oldaláról vizsgálva az emberi lét. Ezekből az életleckékből és Tesla mondásaiból szedtünk össze ötöt.

1.      Ne érdekeljen, mit csinálnak mások!

Az nem zavar, hogy ellopták az ötleteimet, az zavar, hogy nincs sajátjuk.

Ahelyett, hogy arra figyelnénk, mit tud elvenni tőlünk a világ, inkább összpontosítsunk arra, mit tudunk adni mi magunkból, azt senki nem veheti el tőlünk. Teslát nem keserítette el, hogy többen is lopni próbáltak tőle, töretlenül folytatta munkáját, és végül az ő neve maradt fenn az utókornak.

2.     Fordítsunk elég időt önismeretre!

A legtöbb ember annyira felszívódik a külvilág szemléletében, hogy teljesen elhanyagolja azt, ami belül zajlik.

Manapság nagy hívószó az önismeret, nem meglepő mód: az ingerektől és internetes közösségi reakcióktól zsúfolt korunkban még fontosabbá vált az, hogy képesek legyünk néha elvonulni, és hogy meg tanuljunk egyedül lenni, lecsendesedni. Az egyedüllét jótékony erejét már évszázadokkal ezelőtt elismerték a nagy gondolkodók. Csak akkor tudunk önazonosak lenni, illetve megtalálni a számunkra fontos célokat, ha őszintén fordulunk erősségeink és gyengeségeink felé.

3.      Sose hagyjuk abba a tanulást, és ne hanyagoljuk az olvasást!

Minden dolog közül, a könyveket szeretem legjobban.

Ugyan az internet tele van remek tartalmakkal és információval, a könyvolvasás még mindig az egyik legélvezetesebb módja annak, hogy valami újat tanuljunk, és többé váljunk, egyben elvonuljunk picit a digitális világból. Szinte mindenkinek juthat ideje napi fél óra olvasásra, történjen az utazás közben, vagy internetezés helyett. Az is sokat hangoztatott tanács, hogy elalvás előtt hanyagoljuk a kék fényt kibocsátó digitális eszközöket, és inkább fogjunk a kezünkbe könyvet, újságot, ez segíthet az elalvásban is.

4.      Legyünk türelmesek, és tartsunk ki!

A tudós ember nem az azonnali eredményeket tűzi ki célul. Nem várja azt, hogy az ötletei azonnal megvalósuljanak. A munkája olyan, mint az ültetőé, aki a jövőnek teremt. Az a feladata, hogy lefektesse az alapokat és kijelölje az utat.

Rohanó világunkban hozzászokhattunk ahhoz, hogy az igényeink gyorsan teljesülnek, legyen szó gyorsétteremről, a közösségi oldalakon érkező azonnali visszacsatolásokról, vagy akár a fast fashion üzletekről. Nem csoda, hogy ebben a pörgésben kényszert érzünk arra, hogy az elképzeléseink is minél hamarosabb teljesüljenek, elérhessük céljainkat.

Pedig a türelem a kreatív emberek legfontosabb erénye lehet, hiszen nem mindenkihez érkezik meg a várva várt siker még életében. Elég csak arra gondolni, hogy az írók sokszor évekig dolgoznak egy-egy könyvön, ami egyáltalán nem biztos, hogy meghozza számukra a várt elismerést. De így ez van ez több régi festővel is, például Vincent Van Gogh-gal, aki csak halála után vált híres művésszé. Mint ahogy Tesla gondolatában is megmutatkozik, a kutatóknak sincs könnyű dolguk, de ő a hosszú távú eredmények miatt nem sürgette az időt, és a gyors eredmények helyett azt tartotta szem előtt, hogy a jövőben milyen értéke lesz munkájának.

5.      A pénz nem minden

A pénz nem képvisel akkora értéket, amekkorát az emberek tulajdonítanak neki. Minden pénzemet kísérletekbe fektettem be, amelyekkel olyan új felfedezéseket tehettem, amik könnyebbé teszik az emberiség életét.

A mai világban mindenki üzleti ötleteket és milliós befektetéseket hajkurászik, de Tesla arra bátorít, hogy magáért az alkotás kedvéért alkossunk valamit. Ha ennek lesz valami jutalma, az jó, de ha nincs, már maga a munka is elég jutalom. Manapság pedig sokat olvashatunk arról, hogy drága tárgyak helyett jobban megéri élményekbe fektetni – egy utazás sokkal boldogabbá tehet minket, mint egy márkás óra.

Szponzorált tartalom

A cikk Nikola Tesla Mind from the Futura című kiállítás támogatásával készült. Jegyek és információk: teslamindfromthefuture.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik