Tudomány

Ősszel kényelmetlenül közel kerül hozzánk egy aszteroida

Idén ősszel kényelmetlenül közel fog kerülni a Földhöz a 2006 QV89 jelű aszteroida – írja a Space.com. A szakértők szerint 1:7000-hez az esélye, hogy eltalálja bolygónkat, ez csillagászati szempontból viszonylag komoly kockázatot jelent.

Az Európai Űrügynökség (ESA) becslései alapján az objektum 2019. szeptember 9-én fog elhaladni mellettünk.

A szervezet június 6-án frissítette azt a listáját, amelyen olyan égitesteket jegyez, amelyek ütközhetnek a Földdel. A lista tíz objektumából a 2006 QV89 a negyedik legveszélyesebb.

Az aszteroida viszonylag kicsi, 40 méter átmérőjű – összehasonlításképp: a dinoszauruszok többségét kipusztító objektum a számítások alapján 10 kilométer széles volt. Ennek ellenére a 2006 QV89 becsapódása komoly károkat okozhatna.

Kép: iStock

Az ESA folyamatosan figyeli az aszteroida mozgását, egyelőre úgy tűnik, hogy biztonságos távolságban, mintegy 6,7 millió kilométerre fog elhaladni. Az objektumot 2006-ban fedezték fel, 2019 után 2032-ben, 2045-ben és 2062-ben is megközelíti majd bolygónkat.

A NASA a közelmúltban egy nemzetközi gyakorlaton többek közt az ESA bevonásával mérte fel, hogy készen állunk-e egy ütközőpályán lévő aszteroida érkezésére. A teszt nem éppen pozitív eredményt hozott, a kísérletben a szimulált New York teljesen megsemmisült.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik