Belföld

Közleményt adott ki a rendőrség a Hableány tragédiájával kapcsolatban

A nyomozócsoport már több mint hatezer munkaórán van túl, háromszáz embert hallgattak ki.

A Duna budapesti szakaszán, a Margit híd egyik pesti oldalhoz közeli pillérénél összeütközött a Hableány termes személyhajó és a Viking Sigyn kabinos szállodahajó. Az ütközés következtében a Hableány hét-nyolc másodperc alatt elsüllyedt.

A Police.hu-n megjelent tájékoztatás az eddig végzett munkát foglalja össze. A hajóbalesetről 2019. május 29-én 21 óra 15 perckor történt az első állampolgári bejelentés a rendőrségre. Az első bűnügyi egység a bejelentéstől számított 14 percen belül érkezett a helyszínre (az első vízirendőr gyakorlatilag az állampolgári bejelentéssel megegyező időpontban bekapcsolódott a személyek mentésébe, felkutatásába).

A mentéssel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megszondáztatták a balesetben részes szállodahajó hajóvezetőjét, a 64 éves ukrán állampolgárságú C. Yuriy odesszai lakost. Meghallgatták a szállodahajó személyzetét és minden utasát. Egyebek mellett lefoglalták a hajóvezető telekommunikációs eszközeit, a szállodahajó szerverét, a radarképernyő és a teljes rádióforgalmazás adatállományát rögzítő adathordozókat, valamennyi AIS adatot – olvasható a Police.hu-n.

Hatezer óra, csaknem 1000 km

Az ügy kiemelt tárgyi súlyára tekintettel Magyarország belügyminisztere a mentés, kutatás irányítási pontjára érkezését követően a hajóbaleset körülményeinek minden részletre kiterjedő, ugyanakkor gyors vizsgálata érdekében nyomozócsoport felállítását határozta meg. A közlekedési, a bűnügyi, valamint a rendkívüli haláleseti vizsgálókból, bűnügyi helyszínelőkből és bűnügyi elemző-értékelőkből álló, átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező 60 fős nyomozócsoport a hajóbaleset óta pihenőidejét leszűkítve 6180 munkaórát teljesített.

A rendőrök a vízi balesettel összefüggésben 230 személyt kérdeztek ki, további 66 főt tanúként, egy főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki. 15 kihallgató helyiségben, 124 órában – a magyarul nem beszélő tanúk és a gyanúsított esetében hat tolmács közreműködésével – történt kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt. A nyomozócsoport tagjai rendelkezésére álló 38 szolgálati gépjármű üggyel kapcsolatos futásteljesítménye 958 kilométer.

Nyolcvanórás szemle

A szállodahajó halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségének elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatott, letartóztatott hajóskapitánya, C. Yuriy folytatólagos kihallgatásai alkalmával továbbra sem tett feltáró jellegű vallomást a baleset körülményeiről.

Fotó: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

A nyomozócsoport tagjai folyamatosan elemzik a különböző adatbázisokból származó több tízezer adatot, 16 térfigyelő kamera lefoglalt felvételeit, illetve a rendőrség felhívására az állampolgároktól származó, a rendőrségnek átadott video- és kamerafelvételeket.

A balesetben részes szállodahajón igazságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával a rendőrség szemlét tartott, kamerafelvételeket foglalt le és 4896 darab digitális fényképfelvételt készített. Lefoglalta a szállodahajón fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát. A több mint nyolc órán át tartó szemlén lefoglalt informatikai adatállomány együttes mérete meghaladja a két terrabájtot.

A nyomozók a vizsgálat teljessége érdekében felvették a kapcsolatot a Duna menti tagállamok valamennyi társhatóságával, valamint a holland rendőrséggel.

Szakértők

A nyomozás eredményessége, a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítási eszközök elemzése és értékelése érdekében a korábban már kirendelt igazságügyi hajózási, nautikai szakértő mellett a nyomozóhatóság igazságügyi informatikai, orvos, pszichológus, szemész, közlekedési, hidrológiai, pályaalkalmassági, munkaügyi szakértőket és szakkonzulenseket is kirendelt a nyomozás során felmerült szakkérdések soron kívüli megválaszolására.

A nyomozócsoport vezetője folyamatosan egyeztet a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészi ügyfeldolgozó csoporttal, a nyomozati cselekményeknél ügyész van jelen. A nyomozócsoport vezetőjét és vonalvezetőit Budapest rendőrfőkapitánya naponta kétszer beszámoltatja. A nyomozás eredményes befejezéséhez valamennyi személyi és tárgyi feltétel rendelkezésre áll.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik