Tudomány

Ősi madárember csontvázát találták meg Szibériában

A nagyjából ötezer éves sámánok egyikét madárcsőrből készült jelmezben, a másikat bronz szemüveggel temették el.

A két csontvázat a szibériai Novoszibirszk régióban találták, ahol korábban már több mint 30 temetkezési helyet tártak fel, ám Lilja Kobjeljeva, a Novoszibirszki Régészeti és Etnográfiai Intézet kutatója szerint egyik sem volt olyan lenyűgöző, mint a mostani két lelet. Mindkét férfi a bronzkorban, mintegy ötezer évvel ezelőtt élhetett, és feltehetően sámnok voltak a területen élő Ogyinov-kultúra valamely közösségében.

A madárember

Egyikük, a „madárember” ruhája több tucat, akár ötven madárcsőrből állt, a kutatók szerint ünnepi jelmezként szolgált. A pontos ornitológiai vizsgálat előtt egyelőre úgy tűnik, kócsag- vagy darucsőrökről van szó, és az is lehet, hogy eredetileg védelmező gallérként vették körbe viselőjük nyakát – számol be az IFLScience.

Fotó: Novosibirsk Institute of Archaeology and Ethnography

A csőrök szétválasztása hónapokba telhet, és egyelőre az is kérdés, eredetileg hogyan rögzítették őket egymáshoz, mert furatot egyiken sem találtak.

A szemüveges

A madárembertől nem messze a másik, többrétegű sírban egy öt és egy tíz év körüli gyermek maradványait találták, az alájuk helyezett fa elválasztó alatt pedig egy férfi feküdt. E lelet különlegessége a bronzkori „szemüveg”.

Ez két lyukas korongból és nyeregszerű összekapcsoló-elemből áll, a feltételezések szerint egy maszk része lehetett.

Fotó: Novosibirsk Institute of Archaeology and Ethnography

A sírokban található tárgyak valódi célja rejtély marad, a régészek szerint viszont lenyűgöző nyomai az ősi vadászok vallási és társadalmi életének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik