Tudomány

Sci-fibe illő eszközöket fejleszt a NASA

A múlt héten ismertette a NASA Innovative Advanced Concepts (NIAC) programját – írja az IFLScience. A NIAC-ban olyan úttörő koncepciókon dolgoznak majd, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az űrkutatás fejlődéséhez.

Jason Derleth, a NIAC vezetője szerint a programmal a sci-fi határáig fognak elmenni.

A NIAC-ban olyan terveket támogatnak, amelyek a Naprendszeren belüli és azon kívüli űrkutatást egyaránt nagyban segíthetik.

A programban egyelőre 18 projekt vesz részt, ezek közül 12 az egyes fázisba került, ahol kilenc hónap áll rendelkezésre a koncepció tökéletesítésére. További 6 tervet a kettes fázisba soroltak, itt két évük lesz a szakértőknek elkészíteniük első prototípusukat. A hármas fázis projektjeit a nyáron mutatja be a NASA.

Kép: Pixabay

A tervek közt több igen érdekes, valóban sci-fibe illő koncepció is található. Az egyik ilyen egy regenerációra képes űrruha, amely egyfajta második bőrként illeszkedik az asztronautákra. Az űrruhához lágy robotikai eszközök is tartoznak, amelyek segíthetik az űrhajósok munkáját az űrállomásokon kívül és az idegen égitesteken.

A szakértők emellett olyan apró űrszondákat is fejlesztenek, amelyeket a pókok ihlettek. A szerkezetek a tervek szerint úgy lebeghetnek majd egy húr segítségével az égitestek atmoszférájában, ahogy a pókselymen utazó ízeltlábúak repülnek a szélben. Az űreszközökkel idegen objektumok légkörét elemeznék.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

South-African writer John M.Coetzee, Nobel Price for literature, poses for photographers in Rome, 22 June 2004 during a literature festival. AFP PHOTO/ Tiziana FABI (Photo by TIZIANA FABI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.