Tudomány

Rengeteg víz lehet a Mars mélyén

Egy amerikai kutatócsoport szerint még mindig rengeteg víz lehet a Marson, igaz, nem a felszínen, hanem a talaj mélyén – írja a Space.com. A szakértők úgy gondolják, hogy a bolygó felszínén szezonálisan megjelenő sötét csíkokat a mélyből szivárgó folyadék idézi elő.

A sötét csíkok a melegebb időszakok során alakulnak ki a Mars bizonyos lejtőin. Egyes szakértők korábban arra jutottak, hogy a vonalak az ultrasós víz átmeneti áramlásai lehetnek, a friss tanulmány azonban mást állít.

Víz folyik a Marson - és akkor mi van?
A víz az általunk ismert élet egyik alapfeltétele. No és kiderült, hogy a Mars élő bolygó.

Essam Heggy, a NASA munkatársa és a csapat tagja szerint a csíkokat a mélyben lévő, nyomás alatt lévő talajvíz hozhatja létre.

A kutatók új tanulmányukban azt írják, a vonalak forrása 750 méterrel a felszín alatt lehet.

Abotalib Z. Abotalib, a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatója és csapata a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) felvételeit elemezték. Az űrszonda 2011-ben mutatta ki először a sötét csíkokat. A szakértők kifejezetten a Valles Marineris nevű kanyonrendszerre, illetve azokra a kráterekre koncentráltak, ahol a vonalak időnként kirajzolódnak. A csapat összefüggést mutatott ki a tektonikus és becsapódásokhoz köthető repedések, illetve a csíkok megjelenése között. Az efféle formációk a Földön elősegíthetik a talajban lévő víz kiszivárgását.

A kutatók a felszíni hőáramlásokat is modellezték, illetve felmérték a földi sivatagok talajvizének mozgását. Az elemzést követően arra jutottak, hogy a Mars mélyén nagy mennyiségű folyadék lehet. A csapat elmélete a vonalak szezonális megjelenésére is magyarázatot adhat.

Nem ez az első alkalom, amikor felvetették, hogy felszín alatti víz lehet a vörös bolygón. Tavaly az Európa Űrügynökség Mars Express nevű űreszköze mutatott ki egy lehetséges tavat a talaj mélyén.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik