Tudomány

A nagyok hozzák el nekünk a dohányzás jövőjét

Új, csökkentett ártalmú termékek jelenhetnek meg a piacon.

Bár a dohányzás már hosszú ideje a mindennapjaink része, a piac gyorsabban változik, mint gondolnánk. Ennek egyik fő oka a technológiai fejlődés, ami új utakat és lehetőségeket nyit meg ezen a téren is, elég csak az elektromos cigaretták terjedésére gondolni, ezt pedig egyre több befektető is felismeri. A másik ok, hogy bár a dohánycégek profitja egyelőre ugyan elsősorban a hagyományos dohánytermékeket használó dohányzókból származik, a dohányipar felismerte, hogy szükséges nagyobb felelősséget vállalni a vásárlók egészségéért és a társadalom egészéért. Úgy tűnik, hogy egy olyan időszakhoz érkeztünk, melyben a társadalmi és üzleti érdek végre egy irányba mutat.

Az Amerikai Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezetének (FDA) képviselője, Scott Gotltlieb 2017-ben arról beszélt, hogy a szervezet egyre aktívabban keresi majd annak módjait, hogy csökkentett ártalmú termékek jelenhessenek meg a piacon, és a nagy dohánycégek is egyre inkább ilyen innovációkba fektetnek.

Több elemző is úgy gondolja, hogy az elkövetkező években fog kibontakozni a következő igazán nagy forradalom a dohánypiacon: a nagyvállalatok néhány évtizeden belül megszüntetik a klasszikus, ma ismert dohánytermékek forgalmazását, amit a cigarettánál kevésbé káros, füstmentes dohányzási alternatívák követhetnek.

Természetesen, ha valaki csökkenteni akarja a dohányzással járó ártalmakat, akkor a leghatékonyabb és legeredményesebb módszer számára csakis a leszokás lehet. Sokan vannak azonban olyanok, akik az ismert káros hatások ellenére sem szoknak le a dohányzásról. A füstmentes technológiák az ő számukra jelenthetnek alternatívát. Ezek az alternatívák nem veszélytelenek, hiszen például ezek által is nikotin jut a szervezetbe, amely erős függőséget okozó anyag, de mivel nem égetik a nikotint és a dohányt, így lényegesen kevesebb káros és potenciálisan káros anyagot szabadítanak fel, mint a cigarettafüst.

Bármennyire is meghökkentő ez elsőre, úgy tűnik, hogy az egymással versengő, fejlesztésbe és kutatásba befektető nagy cégek lehetnek azok, amelyek megreformálhatják a dohánypiacot és újabb alternatívákat mutathatnak a fogyasztóknak.

A dohányipari előrejelzésekkel foglalkozó Euromonitor International szerint a füstmentes technológiák kategóriája lehet az elkövetkező évek leggyorsabban növekvő szegmense.

Mindazonáltal fontos tudni, hogy a füstmentes alternatívák sem kockázatmentesek, hiszen például ezek által is nikotin jut a szervezetbe, amely erős függőséget okozó anyag. A dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek – akár passzív – fogyasztásának abbahagyása biztosíthatja.

Források:

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

ÉRDEKEL A TÉMA?

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésed, nézz körül a tudományos cikkeink között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket találsz a dohányzás jövőjével kapcsolatban.

OLVASS TOVÁBB

Kiemeltkép: iStockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik