Tudomány
Laboratory assistant putting test tubes into the holder, Close-up view focused on the tubes

28 ezer éve elpusztult állat feltámasztásán dolgoznak

Japán kutatók sikeresen aktiválták egy 28 ezer éve fagyott mamut sejtjeit, melyeket egerek petesejtjeibe ültettek – számol be az MTI. Ennek ellenére kicsi az esély arra, hogy sikerül újjáéleszteni az ősi állatot. A kísérletben egy 2011-ben Szibériában azonosított mamut sejtmagjait használták fel.

Mijamoto Kei, a Kindai Egyetem kutatója és a csapat tagja szerint öt esetben indultak be a sejtosztódás kezdetére jellemző biológiai folyamatok, de egyik sem jutott el a mamut létrehozásához szükséges osztódási stádiumba.

Ez azt bizonyítja, hogy az eltelt évek ellenére lehetséges a sejtaktivitás. Eddig számos vizsgálat fosszilis DNS-re összpontosult, nem pedig annak kutatására, hogy képesek-e azok ma is működni”

– mondta a kutató.

A szakértők szerint a friss eredmények alapján kicsi az esély arra, hogy a Jurassic Park című filmben látható módon feltámasszanak régen kihalt állatokat.

Azt is tapasztaltuk, hogy a sejtek nagyon súlyos károsodást szenvedtek”

– nyilatkozta Mijamoto, hozzátéve, hogy nagyon messze vannak a mamut reprodukálásától.

A Kindai Egyetem más japán és orosz intézményekkel együtt a mamut és más kihalt fajok esetleges klónozását kutatja.

Új technológiákra van szükségünk, más megközelítéseket akarunk kipróbálni”

– mondta Mijamoto.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.